„Nincsenek új trendek a felgyorsult játékban”

Temérdek szakember, köztük hajdani és jelenlegi szövetségi kapitányok, híres és kevésbé elismert szakvezetők, jelentős sikerekkel és szerényebb eredményekkel büszkélkedő edzők seregszemléje is volt a Németországban minap befejeződött férfi-világbajnokság. Nekik háromnapos továbbképzést szervezett a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF), amely előadónak olyan hírességeket hívott meg, mint például Daniel Constantini, a franciák egykori szövetségi kapitánya, Ekke Hoffman, a német női válogatott volt mestere, vagy Bengt Johansson, a svéd férfigárda valamikori sikerkapitánya.

– A nemzetközi szövetség egyik vezető tanácsadójaként már a csoportküzdelmek idején is járta a csarnokokat. Milyen tapasztalatokat szerzett?
– Azt a feladatot kaptam az IHF-től, hogy igyekezzem megállapítani, milyen új trendek, vagyis fejlődési irányok figyelhetők meg a sportág nemzetközi élvonalában – kezdte a 64 éves Bengt Johansson, minden idők egyik legeredményesebb férfi szövetségi kapitánya.

– Mit állapított meg?
– Pontos és alapos elemzéseket készítettem a mérkőzésekről, a védekezési és a támadási taktikákról, a játékosok egyéni teljesítményeiről. Ennek alapján elmondhatom, hogy nincsenek új trendek a felgyorsult játékban. A csapatok igyekeznek a saját harcmodorukat csiszolni, tökéletesíteni. A játék fejlődésében emiatt stagnálást, megtorpanást érzek.

– Mi volt szakmailag a legfeltűnőbb?
– A játékosok egyéni képességeinek még hatékonyabb fejlesztésére törekszik nagyon sok edzőkolléga. A módszer nem csupán a kivételes tehetségeknél él, olykor erre alapozzák a csapat egész taktikáját.

– Ez nem újdonság?
– Szakmailag nem, hiszen leginkább a klubok és a válogatottak egyre profibb munkájával függ össze, és főleg Európára, a sportág elitjét képviselő csapatokra jellemző.

– Vagyis továbbra is Európa a meghatározó?
– Igen, de a különbség fokozatosan csökken. Már évek óta igaz, hogy nagyon átalakultak az edzésfeltételek a korábbiakhoz, mondjuk a tíz-tizenöt évvel ezelőttiekhez képest. A tematikát, az irányvonalakat továbbra is Európa diktálja. Az élmezőnyben a hivatásos sportolók már kizárólag a játékra összpontosíthatnak, valamint arra, hogy atlétikus képességeiket fejlesszék. Erre egyre nagyobb hangsúly kerül, mert bőséges erőtartalék nélkül elképzelhetetlen a mai rohanós kézilabda.

– Kimerültek volna a taktikai lehetőségek?
– Erről szó sincs, csupán a válogatott kereteknek egyre kevesebb az idejük a felkészülésre. A világversenyek előtt csupán két-három hét jut a kapitányoknak, hogy összecsiszolják a csapatukat. Ezért főleg arra törekszenek, hogy a erőnlétileg csúcsra juttassák csapatukat. A taktikai munkában az időprés miatt legfeljebb az lehet a céljuk, hogy támadásban a csapaton belüli kettős vagy maximum hármas játékkapcsolatokat gyakorolják, finomítsák. Arra nincs idő, hogy mind a hat támadó játékát összekössék, kidolgozzák.

– Az időhiány orvosolható?
– Roppant nehéz feladat, mert a versenynaptár, az európai élklubok programja igen feszes, és várhatóan még sűrűbb lesz az olimpiai selejtezők, valamint az európai kupák rendszerének változása miatt.

– Mit gondol az erőviszonyok átalakulásáról?
– Feltűnő, hogy a 24 csapatos világbajnokságon csak Tunézia került Európán kívülről a legjobb 12 közé, ám ezzel együtt kétségtelen, hogy Tunéziában, Egyiptomban, Brazíliában és Argentínában igen erőteljesen fejlődik a sportág. Az európai elit tagjai, vagyis mintegy hat-nyolc csapat bármikor képes egymás ellen fordulatos mérkőzéseket vívni, amelyeken a végeredményt csak a pillanatnyi forma, netán a pontosabb, hatékonyabb végjáték határozza meg.