Újra feljutott a Cottbus

– Mem tudom leírni, mekkora ünneplés zajlik most a pályán – mondta a telefonba az énekléstől félig-meddig berekedő Szélesi Zoltán. – Több mint húszezer ember ünnepel a stadionban, üvölt a zene, nótáznak a drukkerek, fantasztikus a hangulat.

– Ez érthető, hiszen újra az elitbe jutott a Cottbus, ráadásul első keleti csapatként tudott visszakerülni oda.
– Igen, ezért is előzi meg nagy várakozás a szereplésünket, de bátran állítom, nem vallunk szégyent a nagyok között sem. Senkitől sem félünk, helytállunk majd az élvonalban. Bízunk benne, hogy a szurkolóink által leghangosabban énekelt „soha többé másodosztály” kezdetű dal szövegét sem kell majd átírni.

– Ön azért nem lehet felhőtlenül boldog, hiszen sérülése miatt a tavasszal nem tudott rendszeresen játszani. Van önben hiányérzet?
– Természetesen van. Talpcsonttörésem után azonban már kilencvenszázalékos állapotban vagyok, és nagy erőt ad, hogy az edzőm a jövőben is számít rám. Talán mindent elmond, hogy miközben még edzeni sem tudtam, a klub vezetői kétezer-nyolcig meghosszabbították a szerződésemet.

– Úgy volt, hogy a válogatott keretbe is bekerül, mégis kimaradt belőle. Csalódott?
– Valóban nem kell jelentkeznem most Dunavarsányban, de korábban érkezett a Cottbushoz meghívó, hogy engedjenek haza. Beszéltem Magyar Zoltánnal, a válogatott menedzserével, aki elmondta, a következő alkalommal már számítanak rám.

– Németországban óriási respektje van az első osztálynak. Önnek van kedvence az élvonalban?
– Nem tagadom, fiatalkorom óta a Dortmund volt a legkedvesebb csapatom a német Bundesligában, de most már a Cottbus mindenekfölött áll.