Az összetartó U21-esek

Z. A.Z. A.
2006.02.28. 01:20
Címkék
Január 27-e óta tudjuk, hogy a magyar U21-es válogatottnak Oroszország és Finnország a riválisa az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Igaz, sorozatról talán túlzás beszélni, ugyanis a fiatalok összesen kétszer lépnek pályára – mindkét ellenféllel szemben csak egyszer-egyszer.
Tôzsér Dániel (balra) hétfôn nem találkozott a labdával ? pihenhetett
Tôzsér Dániel (balra) hétfôn nem találkozott a labdával ? pihenhetett
Tôzsér Dániel (balra) hétfôn nem találkozott a labdával ? pihenhetett
Tôzsér Dániel (balra) hétfôn nem találkozott a labdával ? pihenhetett
Tôzsér Dániel (balra) hétfôn nem találkozott a labdával ? pihenhetett
Tôzsér Dániel (balra) hétfôn nem találkozott a labdával ? pihenhetett
2007-től kétévente játszanak az U21-es válogatottak az Európa-bajnoki címért, és mivel az idén is megrendezik a kontinensviadalt, így a megszokott rendszerű lebonyolításra nincs elég idő. A tizennégy háromtagú csoportban az ellenfelek csak egyszer mérkőznek meg egymással, majd a tizennégy, csoportgyőztes páros mérkőzésen dönti el, amelyik hét gárda lehet ott a rendező Hollandia mellett az Eb-döntőben. A felkészülés máris megkezdődött, vasárnap délutántól Dunavarsányban tart edzést Róth Antal a keretbe meghívott labdarúgók számára.

A hét utolsó napján még bajnoki mérkőzésen pályára lépett három ferencvárosi labdarúgó, Kemenes Szabolcs, Tőzsér Dániel és Jovánczai Zoltán számára regeneráló nap volt a hétfői, valamint a két debreceni kiválasztott, Máté Péter és Dzsudzsák Balázs is csak délután kapcsolódott be a munkába.

Az összetartást szerdán az Újpest elleni meccs zárja, majd a szakmai stáb reményei szerint a tavasszal több nemzetközi mérkőzésre is lehetősége lesz az U21-es együttesnek. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a lengyelek és a szerbek is szívesen mérkőznének a magyar csapattal, azonban hasonló szándékkal immár a görögök és a franciák is bejelentkeztek. Hogy melyik párharc jön létre, azt egyelőre nem tudni, az azonban bizonyos, hogy június 7-én Szlovénia ellen stadionavatót játszik a válogatott Lendván.
Legfrissebb hírek

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
1 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
2 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
2 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
3 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
3 órája

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik