Amikor nem a pénz számít

Z. A.Z. A.
2006.02.14. 00:05
Címkék
Noha korábban szinte bizonyosnak véltük, hogy Magasföldi József a Győri ETO FC-ben folytatja pályafutását, mostanra változott a helyzet: a FIFA állásfoglalása alapján az U21-es válogatott támadó a tavaszi idényben nem léphetne pályára a Győr színeiben, ezért a zöld-fehérek elálltak a szerződtetésétől.

Kenesei Krisztián távozása után – a 29-szeres válogatott csatár visszatért Kínába a Kuoan csapatához – nem sokáig tétlenkedtek az ETO vezetői, hiszen még karácsonykor felvették a kapcsolatot Magasföldi Józseffel, a cseh Liberec csatárával. Reszeli Soós István szakmai igazgató januárban kétszer is tárgyalt a cseh gárda vezetőivel, és a második tárgyalást követően örömmel nyilatkozta, a tavaszi idényben az ETO-t erősíti az U21-es válogatott tavalyi remeklésében kulcsszerepet játszó futballista.

Nem Reszeli Soós István tehet róla, de immár kijelenthető: tévedett…

„Reszeli Soós István az elmúlt hónapban kétszer is tárgyalt a Liberec vezetőivel, és a második egyeztetés során sikerült is egyezségre jutnia – mondta az újabb fejleményekről Klement Tibor, az ETO klubigazgatója. – A megállapodás úgy szólt, ha a Győr kifizet százhetvenezer eurót a Liberecnek, akkor a cseh klub az „élő” szerződés ellenére sem gördít akadályt a labdarúgó távozása elé. Hogy teljesen biztosak legyünk a dolgunkban, kértük a FIFA állásfoglalását is az ügyben, és a játékosstátus bizottság elnöke, Omar Ongaro a következőket közölte velünk: mivel Magasföldi József a 2005–2006-os bajnokságban pályára lépett a Fehérvár és a Liberec színeiben is, átigazolása esetén legközelebb az őszi idényben számolhatnánk vele. Nagy szükségünk lenne a játékosra, azonban negyvenkét és fél millió forintot nem fizethetünk ki, ha a tavasszal nem számíthatunk a játékára.”

Magasföldi József tehát továbbra is a cseh Liberec játékosa marad: a futballista az ősszel jobbára csak a cseh csapat tartalékgárdájában kapott szerepet, és szinte bizonyos, hogy a tavasszal sem lesz számára egyszerű feladat bekerülni a listavezető szűk keretébe.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
5 perce

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
11 perce

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
15 perce

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
31 perce

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
38 perce

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
1 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
1 órája

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
1 órája