Ne legyenek skótok az ifik

Z. A.Z. A.
2005.09.30. 03:35
Címkék
Hétfőn Albániát győzte le a magyarországi mini Eb-selejtezőn 5-1-re a magyar U17-es válogatott, szerdán Ciprus ellen nyert 2-0-ra a csapat, így a most következő, Skócia elleni találkozó előtt első helyen áll a csoportjában a Both József által irányított együttes. Mivel a kvartettből két gárda jut tovább az Európa-bajnoki selejtezősorozat következő körébe, még kis különbségű vereség esetén is az első két hely valamelyikén végezhet Magyarország. A cél azonban természetesen az, hogy a pénteken Zalaegerszegen, 15 órakor kezdődő összecsapáson is győzzön Both József csapata.
A győzelem megszerzése nem ígérkezik egyszerű feladatnak, ugyanis a 4-4-2-es hadrendben futballozó skót csapat kellemetlen stílusban - a párharcokat erőltetve, rengeteg felívelést alkalmazva - játszik. No, de nézzük meg, hogy melyek a magyar csapat erősségei! A kapus, Balikó Milán eddig magabiztosan védett, az ellenfelek még nem tudtak gólt rúgni neki, az egyetlen gólt saját csapattársától kapta. A védelem jobb oldalán Oláh Gergő és Lengyel Dániel játszik megbízhatóan, s a belső védő posztján Debreceni András és Busai Attila egyaránt biztos pont, Présinger Ádám teljesítményéről pedig mindent elárul, hogy bal oldali emberfogóként az eddigi hét magyar gólból négyben is tevékeny részt vállalt. A középpálya jobb oldalán Dudás Ádám nagy területet képes bejátszani, ha szükséges, támadóként is szerepeltethető. Koman Vladimir a csapat irányítója, képességeiről elég csak annyit mondani: ma már az olasz Sampdoria labdarúgója… A másik belső középpályás Rása Gergő vagy Gál András lehet, míg a bal oldalvonal melleti terület bejátszása Szabó Lászlóra vár. A csapatjáték szempontjából kulcsembernek számít a szervezésben és befejezésben is jeleskedő Nikházi Márk, de ugyancsak főszereplő lehet az eddig háromgólos Németh Krisztián is.
Legfrissebb hírek

Quinones a mestertroll, aki megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
16 perce

Vb 2026: Alphonso Davies nem lesz ott a kanadaiak első meccsén Bosznia-Hercegovina ellen

Foci vb 2026
34 perce

Íme, a korábbi nyitómeccses kiállítások

Foci vb 2026
41 perce

A bosnyák drukkerek már megszállták Toronto belvárosát

Foci vb 2026
57 perce

Megható pillanatok: a második gólt szerző mexikói sztár márciusban elhunyt édesapjának üzent

Foci vb 2026
1 órája

Ha egyeseknek nem lenne egyértelmű

Foci vb 2026
1 órája

Mexikói kapitány: „A meccs utolsó harmadában lehettünk volna jobbak”

Foci vb 2026
1 órája

Kis piros lapos vb-történelem

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik