Gyalogló Ek-ra készülnek

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2005.05.09. 23:18
Címkék
Tizenegy nap múlva, május 21-én Miskolcon rendezik meg a 6. gyalogló Európa-kupát. A nagy múltú rendezvényre - korábban Lugano-kupa volt a neve - Európa harminc országából érkeznek versenyzők, és az előzetes nevezések alapján háromszáz atléta indulására számíthatnak a szervezők.
Az előkészületek rendben zajlanak, de a szervezőknek az utolsó pillanatokban kell majd felépíteniük a verseny színhelyét. A pályát ugyanis Miskolc főutcáján jelölték ki, az egy kilométeres szakaszon oda-vissza gyalogolnak majd a résztvevők. A két sávot tujasorral és virágokkal választják el egymástól, a cél előtti részre 1500 férőhelyes lelátó kerül."Káli Sándor polgármester személye a biztosíték arra, hogy színvonalas rendezvény házigazdái leszünk, és versenyünk mindenki elismerését kivívja - magyarázta Hollár István versenyigazgató, aki korábban maga is válogatott gyalogló volt. - A város támogatása nélkül nem nyerhettük volna el a rendezés jogát, de ezzel az eseménynyel Miskolc is jól jár. A fejlesztések, így a pálya aszfaltozása, mindenkinek hasznára válik. Az Európa-kupa előtt péntek délután a családi gyaloglónapon bárki kipróbálhatja magát, s a résztvevők közül a legszerencsésebb egy európai fővárosba szóló háromnapos utazást nyer. Ezt követően fél hatkor kezdődik a megnyitó, amelynek műsora egyelőre titok. Ezenkívül kirakodóvásár, kiállítás és más kulturális programok várják az érdeklődőket."Az Európa-kupához kapcsolódóan az Európai Atlétikai Szövetség gyaloglóbírók számára vizsgáztatást is végez, ezért a versenyzők mellett 55 bíró is Miskolcra érkezik ebben az időben. A háromnapos tanfolyam résztvevői a versenyen háttérbíráskodást folytatnak, így minden eddiginél többen figyelik majd, ki gyalogol szabályosan. Újdonság lesz az is, hogy az Európa-kupák történetében először háromszoros biztosítással mérik majd az időt. A versenybírókon és a célfotón kívül a versenyzők által viselt csipek segítségével is rögzítik az eredményeket.Nemzetközi maratoni, Enschede
Férfiak: 1. John Kelai (kenyai) 2:11:44, 2. Hoff (dél-afrikai) 2:11:51, 3. D. Tesfaye (etióp) 2:12:03. Nők: 1. Tigist Abidi (etióp) 2:33:01, 2. R. Tola (etióp) 2:37:21

Nemzetközi utcai futóversenyek
Berlin (25 km). Férfiak: 1. Luke Kibet (kenyai) 1:13:51, 2. S. Kiprop (kenyai) 1:13:52, 3. M. Enock (kenyai) 1:13:56. Nők: 1. Rose Cheruiyot (kenyai) 1:24:46, 2. Arissi (etióp) 1:24:47, 3. P. Arusei (kenyai) 1:29:28
Edinburgh (10 km). Férfiak: 1. Juan de la Ossa (spanyol) 28:22, 2. B. Kiprop (ugandai) 28:24, 3. J. Yuda (tanzániai) 28:24
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
13 perce

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
14 perce

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
23 perce

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
32 perce

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
53 perce

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
59 perce

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
1 órája

A németek és a csehek is kijutottak az Eb-re, a franciáké az Eurokupa

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik