Multicég a főtámogató

K. Zs.K. Zs.
2005.04.14. 22:06
Címkék
A nemzetközi sporttámogatásban jelentős tapasztalatokkal büszkélkedő, a női világteniszt nemrégiben rekordnagyságú, 88 millió dolláros (16.8 milliárd forintos) szponzori támogatásban részesítő Sony Ericsson révén multinacionális cég állt a bükfürdői Birdland golfklub versenysorozata mögé - jelentették be a felek tegnapi budapesti sajtótájékoztatójukon.
A bükfürdőiek immár 10. alkalommal írták ki a Resort Golf Classic sorozatukat, amely az idén a fő és névadó szponzor egyik termékének, a P910i típusú "okostelefonnak" nevét viseli majd. A sporttámogatást a vitorlázásban kitanuló, majd a díjugratásban tovább gyakorló és a női teniszezők WTA-sorozatában kiteljesítő cég a golf iránt érdeklődő és azt űző emberekben a saját célcsoportját véli felfedezni, ugyanakkor a golfot hazai viszonylatban is dinamikusan fejlődő sportágnak tekinti - ezért döntött a hét versenyből álló, immár több mint ötmillió forint összdíjazású sorozat kiemelt támogatása mellett. (Mivel Magyarországon a golf alapvetően amatőr keretek között működik, a szigorú nemzetközi előírásoknak megfelelően a versenyzők nem pénzben, hanem meghatározott értékű ajándéktárgyakban vehetik át a díjakat.)A legjobb hazai golfozók által kedvelt sorozat első idei versenyét május 8-án, döntőjét október 2-án rendezik meg a bükfürdői klubban, Magyarország elsőként megépített "championship" - azaz jelentős nemzetközi versenyek fogadására is alkalmas - 18 szakaszos pályáján.
Legfrissebb hírek

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
5 perce

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
11 perce

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
15 perce

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
31 perce

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
37 perce

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
1 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
1 órája

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
1 órája