Atlétika: Debrecen gálára készül

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2005.03.25. 22:27
Címkék
Ismét van remény arra, hogy valóra váljon az atlétikát szeretők álma, s legyen Magyarországon olyan nemzetközi szintű verseny, mint annak idején a Budapest Nagydíj volt. A helyszín Debrecen lesz.
- Régóta szerettem volna olyan versenyt rendezni, amely az utóbbi évek eseményeinél vonzóbb a hazai atléták számára - magyarázta Babinyecz József, a július 3-i viadal szervezője. - Olyan versenyt, amelyen a mi atlétáink is jól érzik magukat, és ki tudják magukból hozni a legjobbat. Ehhez megfelelő ellenfelekre is szükség van, amihez pénz kell. A nézők is csak akkor csábíthatók ki a lelátókra, ha színvonalas, izgalmas küzdelmeket láthatnak.- Miért pont Debrecenben lesz a verseny?- Októberben vetettem fel az ötletet Orendi Mihálynak, a Debreceni Sportcentrum vezetőjének, és ő örömmel fogadta a javaslatomat. A helyszín azért éppen Debrecen, mert szerintem itthon jelenleg ez az a település, amelyben megvan a pozitív szemlélet, a sport szeretete, a megfelelő infrastruktúra és az az erős akarat. Egyelőre EAA permit viadalt rendezhetünk. Távlati célunk, hogy Szuper Grand Prix-viadal legyen a rendezvényünk.- Az EAA permit státusza milyen kötelezettségekkel jár?- Az európai szövetség meghatározza, hány versenyszámot, ezen belül hány ügyességit és hány nőit kell tartanunk. Szigorú követelmények vonatkoznak mindenre. Tizennégy versenyszám első öt helyezettjének az eredményét pontozzák, s eszerint kerül be viadalunk a nemzetközi rangsorba. Ám hiába lesznek itt kubai vagy kenyai atléták, csak olyan számokra kaphatunk pontot, amelyekben legalább három európai ország sportolója indul.- Kikre számíthatunk?- Egyelőre Gulnara Szamitova nevét mondhatom. Az orosz futónő világcsúcskísérletet jelentett be háromezer méter akadályon, s természetesen indul a legjobb magyar, Tóth Lívia is. Bár az ilyen viadalokon nem szokás, mi az országos csúcsokat külön díjazzuk, még a junior- és utánpótlásrekordért is hat számjegyű összeget fizetünk. A program öszszeállítása attól is függ, hogy a mieink közül kik állnak rajthoz. Női magasugrást például akkor rendezünk, ha indul Győrffy Dóra, míg a távolugrás akkor kerül a műsorba, ha eljön Vaszi Tünde.
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
24 perce

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
48 perce

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
50 perce

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
58 perce

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
1 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
1 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
1 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik