F1: holnap mutatják be az új Ferrarit Maranellóban

2005.02.24. 17:34
Címkék
Holnap Maranellóban mutatja be 2005-ös versenyautóját a Formula-1-es Ferrari csapat, miközben a Midland-Jordan Moszkvában tartja meg hasonló prezentációját.

Az F2005-ös bemutatkozása meglehetősen későire sikeredett, pedig a Ferrarira korábban nem volt jellemző az, hogy az összes többi csapat megelőzze ebben a tekintetben. Az olasz szurkolók mindenesetre azt remélik, hogy ha már ilyen sokáig tartott a tervezés, akkor biztosan megint egy világverő négykerekűvel rukkoltak ki a maranellóiak mérnökei.

Az új Ferrari azonban - ahogyan arról már többször is beszámoltunk - csak a 2005-ös vb-szezon ötödik futamán, a Spanyol Nagydíjon mutatkozik majd be versenykörülmények között, addig a tavalyi jármű módosított változatát használja majd a hétszeres világbajnok Michael Schumacher és Rubens Barrichello.

Moszkvában a Midland csoport által felvásárolt Jordan istálló a Vörös teret választotta az "ingyencirkusz" helyszínéül. A hivatalos bemutatón Vlagyimir Putyin elnök külföldi látogatása miatt nem vesz részt, jelen lesz azonban Jurij Luzskov főpolgármester és Bernie Ecclestone, a Formula-1 fő jogtulajdonosa.

A helyszínt Alex Shnaider, a Midland csoport orosz születésű, de Kanadában élő vezetője választotta, amit a Reuters hírügynökségnek így indokolt:

"Szeretnénk bemutatni Oroszország mai, progresszív arculatát, amely modern, intelligens és sikeres."

Bernie Ecclestone pedig abban bízik, hogy sikerül közelebb kerülnie ahhoz a célhoz, hogy Oroszországba vigye a Formula-1-et. Miután a brit üzletembernek Moszkvában nem sikerült elérnie a célját, a legújabb kiszemelt város most Shnaider szülővárosa, Szentpétervár.

Az NSO ajánlja:





A vb végeredménye
Formula-1 adatbank 2004
Futamról futamra, 2004
Edzéspárbaj

Formula-1 lexikon

Technikai sportok lexikon




Szavazás

Hol folytatja Baumgartner Zsolt?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Ön szerint ki lesz Michael Schumacher első számú kihívója 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Az alábbiak közül ki szerzi meg élete első futamgyőzelmét 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
10 perce

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
16 perce

Hazai környezetben iskolázta le a Giantset a Los Angeles Rams – videó

Amerikai sportok
48 perce

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
1 órája

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
1 órája

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
9 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
9 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
9 órája