Bajnokok Ligája: fordított a Barcelona

2005.02.23. 22:39
Címkék
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a slágermérkőzésen Belletti öngóljával jutott vezetéshez a Chelsea az első félidőben, és Drogba második sárga lapját követő kiválásáig uralta a játékot, vagy inkább tanácstalannak tetszett ekkor a Barcelona. Nem úgy a piros lap és némi átszervezést, Maxi Lopez és Iniesta becserélését követően. Előbb a friss szerzemény, az argentin légiós Maxi egyenlített ki, majd az ő lecsúszott lövésébe belsőzött bele Eto'o a kaputól nyolc méterre kér védő között, hogy vezetéshez juttassa a hazaiakat. A találkozó hajrájában szinte felbillent a pálya - a végére 34-2 a kapuralövések aránya a katalánoknak -, olyan mezőnyfölénybe került a Barca, de újabb gólt már nem sikerült szerezniük.
Nagy meglepetésre a Lyon Brémában ütötte ki a Werdert, a Milan Manchesterben szerzett egygólos előnyt a visszavágóra, míg a címvédő Porto hazai pályán nem bírt az Interrel, amely most a továbbjutás egyértelmű esélyese.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, odavágók:
Barcelona-Chelsea 2-1
Porto-Internazionale 1-1
Manchester United-Milan 0-1
Werder Bremen-Lyon 0-3


Az NSO ajánlja:



A 2004-2005-es BL adatbankja, eredményei, tabellák, menetrend

BL-nyerőcsapat - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Selejtezők, 1. forduló
Selejtezők, 2. forduló
Selejtezők, 3. forduló
Szurkolói szoftverek

A BEK (BL) döntői



Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek

Rengeteg továbbjutási variáció maradt a Falco négyesében

Kosárlabda
2 perce

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
38 perce

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
50 perce

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
51 perce

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
1 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
1 órája

Borza Helga a Trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett...

Csupasport
1 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
1 órája