Micoud lehet a kulcsfigura

2005.02.22. 21:08
Címkék
Az előjelek alapján a támadófutball propagandája is lehet a Werder Bremen-Lyon BL-nyolcaddöntő, hiszen a német bajnokság leggólerősebb csapata (49 találat) fogadja az elitliga legeredményesebb együttesét (17), ráadásul a két csapat legutóbbi párharca is gólzáport hozott.Az UEFA-kupa 1999-2000-es idényében a harmadik fordulóban Lyonban 3-0-s, a visszavágón Brémában 4-0-s hazai siker született, így akkor a zöld-fehérek mentek tovább.
"A brémai futball legszebb pillanatai közé tartozik az a mérkőzés. De ha számít valamit az eredmény, legfeljebb annyit, hogy igazolja, a futballban minden lehetséges" - próbált mindenkit eltántorítani a párhuzamok keresésétől Klaus Allofs, a Werder sportigazgatója. Egyetértett vele Thomas Schaaf edző is: "A Lyonnak nincs olyan neve, mint mondjuk a Real Madridnak, viszont roppant erős, évek óta nyeri a francia bajnokságot, és meghatározó tagja a Bajnokok Ligájának. Mi még csak szeretnénk az elit állandó tagjainak sorába lépni, és mindegy, milyen feladaton keresztül vezet oda az út."Schaaf könnyű helyzetben van, kulcsemberei közül Klose, Klasnic, Gustavo Nery és Fahrenhorst is felgyógyult, így a még lábadozó Lisztes Krisztián mellett mindössze az eltiltott Baumannról kell lemondania. Kollégájának, Paul Le Guennek ugyancsak két kezdőjéről kell lemondania, Réveillére és Bergougnoux egyaránt sérüléssel bajlódik.

A franciáknak azonban egy harmadik honfitársuk, Johan Micoud miatt fáj a fejük, ő történetesen a szerdai riválist erősíti. "A Werder csapatként is nagyon erős, de számunkra Micoud jelenti a legnagyobb veszélyt. Ha ki tudjuk kapcsolni, megnyerhetjük a párharcot, ellenkező esetben viszont nagyon nehéz feladat vár ránk" - vélte Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke.

WERDER BREMEN (német)-LYON (francia)
Bréma, 20.45 V: De Bleeckere (belga)
WERDER: Reinke - Stalteri, Ismael, Pasanen, Magnin - D. Jensen, F. Ernst, Borowski, Micoud - Klose, Klasnic
LYON: Coupet - Berthod, Diatta, Cris, Abidal - Govou, Essien, Diarra, Juninho Pernambucano, Malouda - Wiltord

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
5 perce

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
10 perce

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
15 perce

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
31 perce

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
37 perce

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
1 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
1 órája

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
1 órája