Bajnokok Ligája: csekély Real-előny, pofon az Arsenalnak

2005.02.22. 22:37
Címkék
Minden pályán a hazai csapatok győztek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első játéknapján, a párharcok első mérkőzésein.

Madridban játszották talán a legnagyobb érdeklődéssel várt találkozót, amelyen a Real Helguera fejesgóljával 1-0-ra legyőzte az olasz Juventust. Noha a királyi gárda ezen a találkozón legalább ennyivel jobb volt a torinóiaknál, a visszavágón két hét múlva nem lesz könnyű dolga Fabio Capello együttese ellen.

Münchenben a Bayern legázolta az angol Arsenalt (3-1). A bajorok végig jobban játszottak, és már 3-0-ra vezettek, Touré azonban a rendes játékidő letelte előtt a hálóba vágott egy kipattanó labdát, így a londoniaknak legalább maradt reménye a visszavágóra.

Liverpoolban ellenkező előjelű eredményt hozott az angol-német ütközet, hiszen míg Münchenben a németek, itt az angolok örülhettek a végén. A Pool ugyanolyan magabiztosan intézte el a Leverkusent, mint a Bayern az Arsenalt, és a vendégcsapatnak itt is maradt esélye a továbbjutásra, miután a Leverkusen az utolsó pillanatokban szépíteni tudott.

Eindhovenben a PSV egy korán szerzett Alex-góllal győzte le a Monacót, és a Realhoz hasonlóan nyugtalanul utazhat a visszavágóra.

Labdarúgó Bajnokok Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Real Madrid-Juventus 1-0 (1-0)
Gólszerző: Helguera (31.)

Bayern München-Arsenal 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Pizzarro (4., 58.), Szalihamidzsics (64.), Touré (89.)

Liverpool-Bayer Leverkusen 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Luis Garcia (15.), Riise (35.), Hamann (90.), illetve Franca (91.)

PSV Eindhoven-AS Monaco 1-0 (1-0)
Gólszerző: Alex (9.)

A visszavágókat két hét múlva rendezik.
Legfrissebb hírek

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
13 perce

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
18 perce

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
22 perce

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
38 perce

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
45 perce

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
1 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
1 órája

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
1 órája