Palikék bravúrja: 18. hely az autósok között

Minden évben van valaki, aki az utolsó napon kénytelen búcsúzni a versenytől, de persze mindenki azt hiszi, hogy vele ez nem történhet meg. Azt a deszszertként felszolgált 31 kilométert már "kerék nélkül" is megeszik a pilóták, aztán jöhet az ünneplés a Rózsaszín-tónál. Csakhogy az idén a magyar különítmény a "saját bőrén" tapasztalhatta meg, milyen az, amikor az utolsó pillanatban adódnak gondok.
Palik László és Darázsi Gábor az autósaink közül a legjobb pozícióban várta az utolsó napot, aztán a pódium mellett várakozó szurkolóik tanácstalanul néztek egymásra, amikor meghallották, hogy a kék Nissan Pick-Up bent vesztegel a dűnék között. "Az első dűnére menet éreztem, hogy nincs első hajtás a kocsiban - mondta Palik. - Meghűlt bennem a vér. Kiszálltunk, és megvártuk Kis Sanyiékat, de kiderült, csak egy kamion képes arra, hogy kivontasson minket. Jöttek Darázsi Zsolték, és húsz kilométeren keresztül vontattak minket. Közben jobb első defektünk lett, de nem foglalkoztunk vele.

Ötszáz méterrel a cél előtt lekötöttük a kocsit a kamionról, mivel a célba a szabályok szerint saját erőből kell beérkezni, és felnin beszáguldottunk. Nyomtam a gázt, ahogyan csak tudtam, nehogy túllépjük a limitidőt."
Palikék végül nem tudták limitidőn belül teljesíteni a szakaszt, emiatt büntetést kaptak, és az összetettben a tizenhatodikról a tizennyolcadik helyre csúsztak vissza. Ha nem is ez, de az utóbbi hetek idegfeszültsége annyira megviselte a pilótát, hogy a dobogó mellett térdre esett, és zokogni kezdett. Később már ő is tudta értékelni a 18. pozíciót, hiszen ilyen jó helyen egyrészt még sohasem végzett magyar autós, másrészt meg a rajt előtt álmodni sem mert róla, hogy a legjobb húszban lesz a Dakaron. ---- Szalay Balázs és Bunkoczi László ezzel szemben hallatlanul boldog volt a célban. Nemcsak azért, mert a záró napon ők voltak a leggyorsabbak (a 15. helyezésük a második legjobb idei magyar részeredmény az autósok között), hanem azért is, mert a pilóta immár a harmadik Dakarját teljesítette (hét sivatagi show-n indult).
Mosolyogva nézegette a célba érkezésért kapott emlékplakettet. "A kisfiamnak már nem kell ajándékot vennem, ennél szebbet nem kaphatna - mondta Szalay, akinek ezen a napon is volt kalandja. - A rajt után nem sokkal a bal első kerekemet elérte a tengervíz, és hiába kormányoztam jobbra, hiába nyomtam a gázt, elkezdtem befelé menni a tengerbe. A következő hullám még beljebb húzott, és az volt a szerencsém, hogy nem jött egy következő. Közben az egyik vetélytársam, akit nem sokkal korábban előztem meg, visszaelőzött, de a dűnéknél utolértem, és akkor már nem volt kegyelem."
Szalay utólag bevallotta, hogy ezen a napon egyáltalán nem kímélte az Opelt, mert tudta, hogy képes jó teljesítményre. A Dakarról összességében annyit mondott, hogy voltak gondjaik, de elégedett.

Amikor a verseny erőltetett menetté válik

Kis Sándor és Czeglédi Péter jó tempóban kezdte a szakaszt, két ellenfelét már nem sokkal a rajt után megelőzte, ám akkor meglátta elakadt csapattársát az egyik dűne aljában. Természetesen megállt mellette, és körülbelül tíz percen keresztül próbálkozott azzal, hogy kihúzza a homokból, ám mivel látta, hogy ez nem sikerülhet, továbbment. "A pálya minden szakaszát élveztem, de nagyon rossz érzés volt, hogy tudtam, Lacinak gondja van - mondta a korábbi nyolcszoros autókrosszbajnok. - Szerencsére a végére minden jól alakult, és nagyon örülök, hogy ilyen szép számmal vagyunk magyarok a célban. Mondjon bárki bármit, szerintem ez pokoli nehéz verseny volt, azért, mert sok volt benne a triálszakasz. A részeredményeink azonban biztatóak."
Liszi László és Rack György is naphosszat mesélhetne a nehézségekről, hiszen ha valaki, hát ez a páros nagyon megszenvedett a célba érkezésért. Azzal kezdődött, hogy az azóta is mumusként emlegetett tisiti szakaszon kifogyott az autójukból az üzemanyag, és több mint huszonnégy órát várakoztak a sivatagban. Attól fogva mindennap hajnalban értek célba, akkor jött a szerelés, és alig néhány óra alvás után rajtolhattak megint. Számukra tényleg erőltetett menet volt ez a verseny, de a dízel Pajero jól bírta a kiképzést, bár a végére "ő" is nagyon elfáradt.
"Ez az utolsó volt a legnehezebb homokos szakasz a Dakar során, mert a tengerparton nagyon mély volt a talaj - vélekedett Liszi. - De az a lényeg, hogy itt vagyunk, és ennek nagyon örülök." ---- Nem is Lisziék szerezték azonban a legnagyobb meglepetést, hanem a két motorosunk, akiknek egyrészt ez volt az első Dakarjuk, másrészt korábban sohasem láttak homokdűnét. De a tudásukkal és az elszántságukkal leküzdötték az összes akadályt, sőt, Varga Ákos 27. helye sokkal többet jelent ennél. A többiekkel ellentétben ő két díjjal gurult le a céldobogóról. Az egyik a plakett volt, amely arról tanúskodik, hogy teljesítette az embert próbáló távot, a másik pedig egy burnuszos fejet ábrázoló szobrocska (a verseny emblémája), amelynek aljára odavésték: negyedik az újoncok között.
"Csodálatos, hogy mire képes az ember - mondta könnyeivel küszködve az Alma becenévre hallgató magyar motoros. - Szinte mindennap túlléptük a fizikai és lelki teljesítőképességünk határát, mégis eljutottunk a célig. Ezen a viadalon megtanultam, hogy nem kell mindig teljes gázzal motorozni, tudni kell csatákat elveszteni ahhoz, hogy a háborút megnyerje az ember…"
Nagy Péter viszont "százkarátos" mosolyt csillantott minden szembejövőre, vigyorogva fényképezkedett a magyar szurkolókkal, élvezte a célba érkezés minden pillanatát. Az emlékplakettet pedig nem adta ki a kezéből. "Annyit szenvedtem érte, hogy semmi pénzért sem válnék meg tőle - mondta a KTM-es motoros. - Úgy éreztem, hogy fizikailag és mentálisan is felkészültem a versenyre, de ahogy teltek a napok, úgy fogyott az erőm. Rengeteg élményt szereztem a három hét alatt, most már biztosan lesz mit mesélnem az unokáimnak."
A kamionosaink is szép élményekkel gazdagodtak. Ezen a napon a Szaller Zoltán, Farkas Nándor, Keresztesi Péter legénység volt a gyorsabb kettejük közül a széthullástól épphogy megmenekülő Mercedesszel, ennek azonban az volt az oka, hogy a Darázsi Zsolt, Tagai Róbert, Szalai Norbert legénység mentőangyalt játszott a dűnék között.
Nagyon jó volt látni, hogy a zöld kamion (vagyis a Szalay-csapat szervizkamionja) húzza a kék autót, mert ez is azt jelezte, hogy a magyar csapat a bajban nagyon egységes - segítik egymást a versenyzők. Erre pedig nagy szükség volt az elmúlt napok során…