Kerékpár: Perezt is vérdoppinggal vádolják

2004.10.31. 16:20
Címkék
Santiago Perez spanyol profi kerékpáros bejelentette: értesítést kapott arról, hogy egy versenyen kívüli vérvizsgálat során vérátömlesztésre utaló jeleket fedeztek fel nála. Mint emlékezetes, korábban az olimpiai bajnok Tyler Hamilton vértesztje adott okot hasonló következtetésekre, de a B próba során a vérmintája megfagyott, így túl kevés vörösvértest maradt benne a kontroll elvégzéséhez."Olyan híreket kaptam, hogy szabálytalanságokat fedeztek fel a véremben, ami arra utal, hogy vérátömlesztés kaptam egy másik személytől" - közölte Perez a todociclismo.com című weboldalon.Perez, aki az idén második lett a spanyol kerékpáros körversenyen, a Vueltán, tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, és kétségbe vonta az alkalmazott vérdopping-tesztek megbízhatóságát."Minden, amit mondhatok, annyi, hogy nem kaptam vérátömlesztést. Nem igazán tudom, miről beszélnek, és őszintén szólva sokkolnak ezek a hírek. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség viselkedését sem értem" - mondta a versenyző.A 24 éves Perez azt is hozzátette: október elején Lausanne-ban végezték el rajta az első vizsgálatot, míg a B próba ezen a héten volt, de annak az eredménye még nincs meg.Egy sportoló akkor tekinthető vétkesnek, ha az első vizsgálat eredményét a B próba is alátámasztja.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
2 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
3 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
3 órája

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
3 órája

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
3 órája

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik