Felkészülés: Az ukránok éremálma

JAKAB LAJOSJAKAB LAJOS
2004.08.05. 22:56
Címkék
Az athéni olimpián a magyar női válogatottal egy csoportban szereplő ukrán együttes lejátszotta a felkészülési időszakának utolsó barátságos mérkőzését.
Leonid Rattner mester csapata a világbajnok franciáktól Metzben 25-21-re kikapott (ezt megelőzően a két együttes egyszer már találkozott, és akkor a vendég ukránok nyertek 19-17-re). Csak emlékeztetőül: a vb-negyedik ukránok korábban háromszor is megmérkőztek az ugyancsak olimpiai résztvevő spanyolokkal: kétszer - 23-22-re és 27-24-re - a spanyolok diadalmaskodtak, míg egyszer az ukránok nyertek (29-19).A súlyos sérülések eddig elkerülték az ukrán csapatot, vagyis a legerősebb összetételű gárda utazhat a nyári játékokra. Leonid Rattner elégedetten nyilatkozott csapata olimpiai felkészüléséről, bár azt is megjegyezte: "Az optimális formába hozáshoz még szükség lett volna két-három előkészületi találkozóra".Augusztus 11-ig hazai környezetben, Zaporizzsjában folytatják felkészülésüket az ukránok, majd 12-én Kijevből utaznak el Athénba. Az esélyeket illetően a szakvezetők derűlátóak, mindenképpen éremre számítanak, ami azért is fontos az ukránoknak, mivel csapatsportágban egyedül a női kézilabda kvalifikálta magát Athénra.
Legfrissebb hírek

NB II: Kolorcity Kazincbarcika SC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
3 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK

Labdarúgó NB II
5 perce

Légiósok: Bobál Gergely gólt szerzett Vida Kristopherék ellen

Légiósok
12 perce

Dupla Tízes: tragédia árnyékolja be a hétvége rangadóját

Spanyol labdarúgás
36 perce

Kálnoki-Kiss Attila: Nyugvópontra került a Kovács Katalin Akadémia ügye

Kajak-kenu
1 órája

Mecsekalja: indulás felfelé!

Labdarúgó NB II
1 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
2 órája

Férfi vízilabda: Nagyok szeretnénk lenni! – Csoma Kristóf

Vízilabda
2 órája