Kitörni? Letörni? – ez volt a kérdés

Annál is inkább, mert még javában szombatot írtunk, amikor a kék, alaposan megvasalt ládát megpillantottuk a lisszaboni Luz-stadion gyepén, egy zöld vászonnal letakart asztal alatt.
Nem kellett sokáig találgatni, mit rejthet. "Úgy nézzék meg, hogy ez a serleg nem sokszor mozdult el rejtekhelyéről az utóbbi hetekben" – mutatott az időközben az asztalra helyezett Henri Delaunay-kupára Frits Ahlström, az Eb sajtóügyeinek fő-fő koordinátora. Ez volt ama kevés alkalmak egyike, amikor a "legszemfülesebb illetéktelenek", azaz az újságírók, a fotósok, no meg az éppen szolgálatot teljesítő önkéntesek a győztesnek járó trófea közelébe férkőzhettek. A fülét megfogni, no azt már csak külön engedéllyel lehetett, fotózni viszont szinte korlátlanul – Ahlström úr még biztatta is a kissé megszeppent önkénteseket, állják csak körül bátran, majd kapnak mindannyian egyet a képekből.

A portás féltette a portugálokat

Így ment ez egy ideig, majd Ahlström intett két biztonsági embernek, ők szó nélkül előhúzták azt a bizonyos páncélbőröndöt, és belefektették a kupát. Váratlan fordulat: ahelyett, hogy a markos emberek elvitték volna, egy időre félrehajították a cuccot. Miután véget ért a "médiaesemény", maga Ahlström rántotta ki a bőrönd fogantyúját, a kerekeire állította az objektumot, majd mintha a kínai piacon akciózott volna, fogta, körbehúzta a játéktér körül, és sofőrje kíséretében kigurította az arénából.
Megremegtek alattunk a Benfica-címeres, formatervezett kagylóülések – éppen az úgynevezett kispadokat teszteltük –, ez ilyen egyszerűen megy? Mint a régi békeidőben?
Amikor egy győztes meccsért akár propellert is lehetett nyerni?
Ez utóbbi sporttörténelmi érdekességgel már vasárnap szembesülünk. Stábunk úgy döntött, mivel esemény az esti döntőig szinte semmi, elmerülünk a házigazdák futballmúltjában. Irány a főváros közelében található Cascais, ahol a portugál labdarúgás születéséről, az első négy évtized kincseiből rendeztek kiállítást a kontinenstorna alkalmából.
Induláskor az egyik hotelportásunk – mégiscsak mi járjuk három hete a stadionokat, tudhatunk valamit – óvatosan az esti esélyekről érdeklődik, mert ő speciel félti a seleccaót a görögöktől. Egy lecke már volt, a görög csapat azóta megfenyített másokat is, szóval nehéz lesz, végül a választ ő maga találja meg: "Reméljük a legjobbakat."

---- Bár az itteni vasárnapi szokásokhoz képest korán indulunk, pillanatok alatt görögökbe botlunk, egy turistabuszt majd szétfeszít a "Hellasz, Hellasz!" kórus – vajon mi marad meg bennük a városból? A portugálok egyelőre otthon gyűjtik az erőt, meg persze a Lisszabon melletti tengerparton, Carcavelos, Estoril, Cascais strandjai dugig, a távolban mintha az életművész Roman Abramovics jachtja lebegne a sötétkék vízen – hű, de nagy a kísértés!
Szerencsére éppen rátalálunk a Cascais egy csendesebb részén megbúvó Kulturális Központra, benne a két szinten berendezett kiállításra. Szép sorban megtudjuk, hogy a portugál labdarúgás 1888-ban itt, Cascaisban született az angliai tanulmányaiból visszatérő Guilherme Pinto Basto jóvoltából; hogy a Lisszabon környéki eszmélést hamar hírül vették Portóban, és a két város csapata 1894-ben megvívta az első igazi tétmérkőzést, amelyhez a nagyon lelkes, "meccs közben a külön neki kihozott székről állandóan felugráló" Carlos király adta a kupát; hogy a kiállítás szervezői az 1928-as olimpiai szereplést, a spanyolok 1947-es 4–1-es legyőzését, valamint az 1966-os vb-bronzérmet kezelik mérföldkőként a válogatott történetében.
Ekkor feltűnik a nagyjából kétméteres propeller. Ez hogy kerül ide?! Megtudjuk, az angol alapítású Grupo Sportivo de Carcavelos hódította el 1924. május 11-én, miután legyőzte a Humanitária de Cascaist. Mint kiderül, ez a gárda egyik legbecsesebb trófeája, amelynek kultúrtörténeti értéke is van: Brito Pais, Sarmento Beires és Manuel Gouveia ama hidroplánjáról származik, amely elsőként repülte végig a Lisszabon és Makaó közötti irdatlan légi utat. ---- Tekintve az országban uralkodó euforikus, időnként már hisztérikus állapotokat, egyáltalán nem meglepő, hogy a vasárnap megjelent portugál lapok sem ismertek határokat. Minden napilap a válogatott esti mérkőzését tette címlapjára, mindegyik buzdítja-hajtja a csapatot és a népet.
Az O Jogo a már jól bevált panoráma első oldalával jelentkezett, amely ezúttal a portugál zászlót ábrázolja. Szöveg nincs túl sok rajta, a "valódi" első oldalon mindössze ennyi: "Győzelemre kell vezetnie téged". A "hátsó" oldalra pedig a himnusz szövegét tették, amelynek egyik sora a fent említett főcím.
A Record címoldalán az Henri Delaunay-kupa látható, a következő szöveggel: "Portugália ideje". Szintén az első oldalra került ki Eusébio kézzel írt üzenete – "Hajrá, Portugália!" – illetve nyilatkozata: "Fizetnék, hogy játszhassak ezen a döntőn". Az újsághoz egyébként négy euróért járt egy nemzeti lobogó, további hétért pedig egy, a válogatottat éltető póló is.
Az A Bolához ingyen adták a portugál zászlót, igaz, nem drapériáról, hanem csak fényes papírra nyomott relikviáról van szó (viszont kétfunkciós, mert a túloldalán egy válogatott poszter szerepelt). A sportújság címlapjára egyébként az egész oldalt betöltő válogatott mez fényképe került, rá egy polaroid kép, amelyen Rui Costa átöleli Figót. "Az örökkévalóságénak kell lennie" – áll a szöveg a fénykép alatt, amely a Milan játékosának visszavonulását is hivatott jelezni.
A nem kifejezetten a sporttal foglalkozó újságok is átlagosan 15-20 oldalt szenteltek a nagy döntőnek, természetesen egyként a portugálok sikerében reménykedve. A buzdításban a Diário de Notícias járt az élen, amely címlapjára két gólörömben úszó szurkoló mellé a következő főcímet tette: "Mindannyian Portugáliáért!"A felkiáltójelet egyébként az Henri Delaunay-kupával helyettesítették.