Klubokat is támogattak

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2004.01.06. 21:31
Címkék
Kisebb csodának is tekinthető, hogy jelenlegi helyzete ellenére a magyar atlétikának két világbajnoki ezüstérmese is volt az elmúlt évben.
A sportág évről évre rosszabb körülmények közé kerül, a csökkenő támogatások következtében fogynak az edzők, a versenyzők, s csupán azoknak a megszállottaknak köszönhető, hogy újra és újra felbukkan egy-egy tehetség, akiknek az életét még így is az atlétika tölti ki. Az ő munkájukat és a segítségre szoruló fiatal tehetségeket próbálja meg szerény eszközeivel támogatni a Magyar Atlétikáért Alapítvány.Az alapítvány tavaly is hozzájárult a legfiatalabbak versenyeinek a megrendezéséhez, kupákkal, sportfelszereléssel jutalmazta a győzteseket, a legjobb 13–14 évesek számára pedig az idén is országos edzőtábort szervezett. Sajnos 2003-ban az alapítvány is kevesebb pénzből gazdálkodhatott, mint korábban, csupán a személyi jövedelemadók egy százlékából befolyt összegből nyújthatott támogatást. Ám így is nyolcvanezer forinttal segítette a Békéscsabai Atlétikai Clubot, s ötven-ötvenezret juttatott a VEDAC-nak és a KARC-nak. Négy évvel ezelőtt a sportminisztérium adományából megalapította az Év utánpótlásedzője díjat, amelyet tavaly már önerőből adott ki. Az elismerést Németh László kapta meg.A minisztérium nem csak ebben hagyta magára a sportágat. Sokkal nagyobb érvágás, hogy a fiatalok számára kidolgozott Nemzeti Atlétikai Program az idén a tavalyinál 48 millió forinttal kevesebbel gazdálkodhat. A pénzhiány leginkább a körzeti versenyrendszert érintheti, pedig éppen ezzel lehet a legifjabbak érdeklődését felkelteni.
Legfrissebb hírek

Most a Fradi botlott; Slot reméli, Rossi tekintettel lesz a Liverpoolra

E-újság
2 perce

Clayton nagyot hajrázott, de Humphries nyerte meg a belga Darts Opent

Egyéb egyéni
6 perce

Hétfői sportműsor: jön az ötödik meccs a Fehérvár és a Klagenfurt között az osztrák hokiligában

Minden más foci
19 perce

Niké Liga: egy gól kevés volt a Komárom pontszerzéséhez

Minden más foci
22 perce

Káprázatos gólok, Vinícius duplázott, Valverdét kiállították – a Real megverte az Atletit

Spanyol labdarúgás
22 perce

Otthon vesztett rangadót a Lyon, hazai pályán kapott ki a Marseille is

Francia labdarúgás
35 perce

Robbie Keane: Hiányzott az a fajta energia a játékunkból, amit szerettünk volna belevinni

Labdarúgó NB I
37 perce

Az első percben gólt szerzett, de csak ikszelt az Inter Firenzében

Olasz labdarúgás
38 perce
Ezek is érdekelhetik