D’Alessandro a Wolfsburgban folytatja

2003.07.12. 21:26
Címkék
Miközben a szurkolók többsége Ronaldinho, esetleg Roy Makaay klubcseréjével foglalkozik, a Wolfsburg az utóbbi időszak egyik legmeghökkentőbb ügyletét ütötte nyélbe.
A "farkasok” ötéves szerződést kötöttek Andrés D’Alessandróval, a River Plate és az argentin válogatott 22 éves középpályásával. A Wolfsburg már a múltban is "villantott” az átigazolási piacon – elég csak Stefan Effenberg megszerzésére gondolni –, argentin futballistáktól is megszokhattuk, hajlamosak a furcsa klubválasztásra – néhány éve az akkor csúcson lévő Martín Palermo a Villarreal ajánlatát fogadta el –, na de a kettő, így együtt picit "sok”. A Wolfsburg nem több egy német középcsapatnál, miközben D’Alessandro sztárgárdák (például a Barcelona) ajánlatai között mazsolázhatott.A felek egy ideje már tárgyaltak egymással, a megegyezés eddig az anyagiakon múlt. Végül, ahogy lenni szokott, mindenki engedett. A River megkapta az óhajtott kilencmillió eurót, ugyanakkor D’Alessandro mellett hajlandó volt átengedni a Wolfsburgnak két 19 éves tehetségét, Gaston Fernándezt és Juan Carlos Mensequezt. "Ezzel a megegyezéssel nagyot léptünk sportszakmai céljaink megvalósítása felé. D’Alessandrót hosszú ideje figyeltük, szerencsésnek vallhatjuk magunkat, hogy hozzánk igazolt” – nyilatkozta a megegyezést követően Peter Pander, a Wolfsburg menedzsere.Ugyanakkor az sem titok, hogy a Volkswagen autókonszernnek jelentős érdemei vannak a megegyezés létrejöttében. A cég "tartja el” a német együttest, az argentin kirendeltségének a Riverrel van együttműködési megállapodása, ilyen alapokkal pedig csak idő kérdése volt az egyezség.
Legfrissebb hírek

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
2 perce

NB I: megbízott edzővel próbál javítani az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
3 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
10 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
15 perce

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid ezüstérmes 3 km-en a cancúni vk-viadalon

Úszás
21 perce

Buzek László: Évi 8 milliárdból előbbre kellene tartanunk

Röplabda
31 perce

Román Superliga: kevés helyzet, nulla gól Csíkszeredában

Minden más foci
32 perce

Cselgáncs: hetedik helyen végzett a magyar válogatott a vegyes csapat Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
59 perce