Röplabda: Veres Péter még hezitál

Vágólapra másolva!
2003.07.11. 20:56
Címkék
Egyre nehezebben tud dönteni Veres Péter, hogy hol is folytassa pályafutását. Az 55-szörös válogatott ütő legutóbb még úgy tudta, hogy az olasz A1-ligába most feljutó Trieste és a Bajnok Ligájában érdekelt spanyol Unicaja Almeria között kell választania.
Azóta azonban eddigi csapata, a Ferrara is hallatja a hangját, és mindenképpen megtartaná a magyart – de nem kettesütőként, hanem nyitásfogadó-négyesütőként. Befutónak továbbra is a spanyolok tűnnek, hiszen kitartóan ostromolják Verest és menedzserét, időközben a korábbinál is jelentősebb fizetést ajánlva. Hogy meddig lehet feszíteni a húrt, nem tudni, mindenesetre a sportág egyik hazai márkavédjegyének egyre sürgősebb a megegyezés, hiszen két hét múlva minden "rendes” klubban megkezdődik a felkészülés az új idényre. Az exnyíregyházi játékos közben azon szomorkodik, hogy volt együttese, az NYVSC megszűnt, jóllehet az elmúlt időszak fejleményei alapján ő is sejtette, hogy ez lesz a vége. Azt már csak mi kérdezzük, mi lett volna a szabolcsiakkal, ha még az a 40 ezer dollár sincs, amelyet Veresért fizetett ki négy éve a Ferrara.Lassacskán tiszteletbeli vendég lesz a Vasas

COMUNANZA. A Vasas-Opus-Via Óbuda női röplabdacsapata már hazajár Comunanzába, annak a szabadtéri tornának a központi színhelyére, amelyet mindig júliusban rendeznek meg. Az idén tizedszer került sor rá, és a Folyondár utcai az egyetlen csapat, amelyik valamennyin részt vett. A Nyíregyháza gyermekbajnokságot nyert együttese az idén kettőre növelte a magyar csapatok számát, rajtuk kívül két amerikai egyetemi együttes, a szlovén Maribor, a cseh Olomouc, a szlovák Slavia Bratislava és az olasz Ancona indult. A Sibillini-kupát végül a pozsonyiak vehették át, a Nyári Virágot, Tormási Orsolyát és Józsa Zsuzsát nélkülöző Vasas pedig a hetedik helyért nyert a fiatal szabolcsiak ellen. A viadallal párhuzamosan strandröplabdában is indíthattak csapatot a részvevők, és a víz menti műfajban a Dégi Barbara, Kriegel Éva, Váczi Katalin összetételű trió a második helyet szerezte meg.
Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
8 perce

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
1 órája

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
1 órája

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
1 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik