Nagy utazás (2.)

2003.07.09. 22:03
Címkék
"Bekerültünk az első öt közé, ráadásul minden csapattársam egyszerre ért célba, senki sem került időhátrányba, úgyhogy elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel. Jól sikerült a csapatidőfutam, csupán tíz kilométerre a céltól, az utolsó időmérő pont után éreztem egy kis visszaesést, veszítettünk is némi időt, mert a csapatból ekkor már nem mindenki volt megfelelő állapotban, s egy kicsit megbomlott a sor. Igyekeztem a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, végigdolgoztam a távot, s a hajrában, amikor néhányan elfáradtak, még egy kicsit többet is kellett magamra vállalnom. A társaim közül Bramati, Van De Wouwer és Paolini bírta a legkevésbé, de igazából senki miatt sem kellett lassítanunk. A csapatvezető nem kötelezett minket arra, hogy együtt érjünk célba, ha valaki nagyon visszafogta volna a csapatot, lehagyhattuk volna, de erre szerencsére nem volt szükség, és azért annak is van haszna, hogy a hajrában így mindenki egy kicsit többet tudott pihenni a szélárnyékban. Egyébként a legtöbb csapat így gondolkozott, szinte minden egység teljes létszámmal ért célba. Az eredmények az erőviszonyoknak megfelelően alakultak, talán Garzelli csapata, a Vini Caldirola teljesített jobban a vártnál.
Az első napok krízisei után ezúttal végre egy kicsit jobban éreztem magam, de elképzelhető, hogy ez csak azért volt így, mert egy speciális, nekem fekvő szakaszon vettünk részt. Az majd csütörtökön és pénteken kiderül, hogy valóban javul-e a formám. Most két könnyebb szakasz áll előttünk, már ami a szintkülönbségeket illeti… Lyonig nem lesznek nagyobb emelkedők, de szombaton már jön az Alpok. Remélem, nem kapok majd nagy időhátrányokat, ha minden nehezebb hegyiszakaszon sikerül a győzteshez képest húsz percen belül célba érnem, akkor már nem leszek csalódott.”

Bodrogi László
Legfrissebb hírek

Pető Milán szabarúgásaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
13 perce

Hamiltonra és Verstappenre is büntetés várhat – Sao Pauló-i Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
20 perce

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
35 perce

Korán előnybe került a KTE a Nagykanizsa ellen!

Labdarúgó NB II
38 perce

NB II: idegenben nyert a DVTK, előnyben a KTE és a Kozármisleny – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
38 perce

A hajrában harcolta ki a győzelmet a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
45 perce

Vezet Szegeden a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
45 perce

Herczeg találatával vezet a Kozármisleny az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
49 perce