Frank de Boer lehet az újabb érkező

2003.07.07. 23:01
Címkék
A közelmúltban, amikor kiderült, hogy a Barcelona nem hosszabbítja meg a szerződését, Frank de Boer még úgy nyilatkozott, valamelyik jegyzett európai klubban szeretné folytatni a pályafutását, az utóbbi időben divatba jött katari pont- és pénzvadászat csak végszükség esetén kerülhet szóba. Ehhez képest a holland válogatott csapatkapitánya a De Telegraaf című lap értesülései szerint az egész hetet az arab országban tölti, és tárgyal az egyik helyi klubbal."Konkrét ajánlatot kapott, csak azt nem tudjuk, melyik csapattól. Itt úgyis mindent a király dönt el” – véli Rob Cohen, a De Boer fivérek menedzsere. Frankot egyébként nem csupán menedzsere, hanem ikertestvére, a Rangersnél 2004 nyaráig élő szerződéssel játszó Ronald is elkísérte ázsiai túrájára. "Idővel lenne kedvem Katarban futballozni. Mindannyian kíváncsiak vagyunk, most jó benyomásokat szerezhetünk erről az országról. Ez csak tájékoztató jellegű utazás, meglátjuk, mi sül ki belőle” – mondta Ronald de Boer.Ha Frank de Boer úgy dönt, elfogadja az ajánlatot, akkor már egy fél világválogatottat össze lehetne állítani a sivatagban szereplő sztárokból, korábban ugyanis Stefan Effenberg, Mario Basler, Franck Leboeuf és Gabriel Batistuta is elkötelezte magát egy-egy katari együttesnek.
Legfrissebb hírek

NB II: Kecskeméti TE–FC Nagykanizsa

Labdarúgó NB II
1 perce

NB II: a 13. forduló mérkőzései – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 perce

NB II: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
7 perce

NB I: egy óra játék után is vezet a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
11 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka

Labdarúgó NB II
11 perce

Férfi vízi ob I: debreceni győzelemmel kezdődött meg a szombati program

Vízilabda
28 perce

Elemzések, adatok, vizualizációk – már letölthető a digitális futballelemző mobil alkalmazás

Minden más foci
30 perce

Udvardy Panna párosban búcsúzott az elődöntőben

Tenisz
34 perce