Ilhan Mansiz menni akar

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.07.05. 22:58
Címkék
Ilhan Mansiz az egyik pillanatról a másikra lett világsztár, a 2002-es világbajnokságon nyújtott teljesítményének köszönhetően.
A csatár három gólt ért el – többek között a Szenegál elleni sorsdöntőt – a távol-keleti tornán, nevet szerzett magának az európai futballszínpadon, a kérők egyre másra kopogtattak klubjánál, a Besiktasnál. Ô azonban az isztambuliak mellett döntött, azóta sem tudni, jól vagy rosszul. A "fekete sasok” bajnoki címéből nem tudott jelentős részt vállalni, gyakran volt sérült, ha meg játszott, nemritkán formán kívül volt. Most pedig, úgy tűnik, itt az újabb kellemetlenség: Ilhan szeretné elhagyni az együttest. "Magában már leírta a Besiktast. Semmi értelme sincs annak, hogy erőszakkal Isztambulban tartsák. Azt mondta, Németországból vannak ajánlatai, szerintem erről érdemes lenne elbeszélgetnie a Besiktas vezetőivel is” – árulta el menedzsere, Sinan Engin.Minden jel arra mutat, hogy a futballista ki akarja provokálni a váltást. Egyik legújabb húzásaként Mircea Lucescu vezetőedző kérése ellenére nem a klub uniformisában, hanem szabadidőruhában jelent meg az edzőtáborban. Egy nappal később pedig el is hagyta a svájci tréningcentrumot… "Súlyos sérüléssel bajlódom, másfél hónapig nem tudok játszani” – mondta Ilhan, mielőtt bérautóval elindult volna München felé. Egyelőre nem a Bayernhez ment szerződést aláírni – a nyáron hívták őt a bajorok! –, csak a klub orvosához, Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrthoz látogatott el néhány kezelés erejéig.Hüsnü Güreli, a török gárda alelnöke mindenesetre már jelezte, Ilhan nem ússza meg pénzbírság nélkül az edzőtábor elhagyását, igaz, ha a vezérkar figyelembe veszi Mircea Lucescu edző szavait, aligha lesz sok pénzzel szegényebb a csatár. "Én engedtem el, igaz, nem Németországba. Olaszországba kellett volna mennie, mert ott sokkal hatékonyabban tudják kezelni a térdsérüléseket” – vélte a román szakember.A támadó ugyanakkor úgy érzi, hecckampány zajlik ellene, elsősorban a lapok szeretnék lejáratni. Ilhan különösen a Hürriyetre "dühös”, amely "nemkívánatos embernek” minősítette a "semmiből jött játékost”.
Legfrissebb hírek

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
16 perce

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
19 perce

Férfi kézilabda-vb: a fehéroroszok is szabadkártyát kértek

Kézilabda
35 perce

Férfi vízilabda BL: magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC

Vízilabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
1 órája

Újabb nevek az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
2 órája

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2 órája

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik