Ígéretes távolugróverseny

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2003.06.28. 22:50
Címkék
Alig egy hónappal a szombathelyi dobócentrum felavatása után Veszprémben rendeztek hasonló ünnepséget. A héten a VEDAC atlétái vehették át a dobópályához kapcsolódó épületet, amelyben a jövőben erősítő edzéseiket végezhetik és regenerálódhatnak a kemény munka után.
A hét végi veszprémi Balaton-bajnokság – amely utánpótlás-ob is volt egyben – kalapácsvetői még csak kívülről szemlélhették meg az új létesítményt, amelynek szomszédságában a versenyüket vívták. Közülük legjobban az utánpótlás Európa-bajnokságra készülő Pars Krisztián szerepelt, 76.55 méterrel nyerte meg a számot. A nők mezőnyéből hiányzott a házigazdák legjobbja, Tudja Júlia, aki csak július végén érkezik haza Amerikából. Távollétében Németh Barbara 62.84 méterrel győzött.Hosszú idő után végre ismét 220 centiméter fölötti eredmény született férfi magasugrásban. Boros László eddig a magasságig mindent elsőre teljesített, a 222 centiméteren második kísérletére jutott túl, és a 224 centin is volt biztató ugrása. Magabiztosan versenyezve nyerte meg a 100 métert Gyulai Miklós. A soproniak vágtázója 10.46 másodperccel ért célba, annak ellenére, hogy a táv végén kénytelen volt kiengedni, mert úgy érezte, ellenkező esetben begörcsöl a vádlija. Érdekesen rajtoltak a 110 gátasok. Csillag Levente már a startpisztoly dörrenése előtt elindult, meg is állt, ám a rajtot nem lőtték vissza. Kiss Dániel 13.84 másodperccel lett első. Ismét remekül futott a junior korú Cziráki Kitty. A VEDAC 800 méterre készülő atlétanője egyéni csúccsal, 54.89 másodperccel lett első 400 méteren. A nap slágerszáma a női távolugrás volt, hiszen a népes mezőnyben Vaszi Tünde és Miklós Éva is a pályára lépett. Mindketten jó formát mutattak, ám bizonytalanul ugrottak. Vaszinak csupán két érvényes kísérlete volt, így nyert 654 centiméterrel, Miklós háromszor belépett, és 646 centivel lett második. Balaton-bajnokság, egyben utánpótlás-ob, Veszprém
Férfiak. 100 m (0.0): 1. Gyulai Miklós (Soproni AC) 10.46, 2. és utánpótlás-bajnok: Ágoston Dániel (UTE, edző: Nagy István) 10.55, 3. Farkas (Spartacus) 10.62. 400 m: 1. és upb: Dezső Ákos (Honvéd, e: Bakai József) 47.78, 2. Szabó L. (Hódiák) 47.91, 3. Gombos (Hódiák) 48.70. 1500 m: 1. és upb: Kerékjártó István (KSI, e: Szekeres János) 3:50.61, 2. Kiss (MAC-NS) 3:51.41, 3. Kaltenecker (AC Szekszárd) 3:54.02. 3000 m. akadály: 1. és upb: Németh Máté (AC Szekszárd, e: Németh Gyula) 9:18.23, 2. Szvitlik (TSC-Geotech) 9:35.99, 3. Ilisz (DAC) 9:43.04. 110 m gát (–1.3): 1. és upb: Kiss Dániel (Ikarus, e: ifj. Tonhauser István) 13.84, 2. Kovács B. (VEDAC) 13.89, 3. Palágyi (Royal Sped ZAC) 13.94. Magas: 1. és upb: Boros László (KARC, e: Simity László) 222, 2. Fehér (DAC) 215, 3. Komendánt (VEDAC) 205. Rúd: 1. és upb: Sátor Attila (TFSE, e: Moldvai Ferenc) 450, 2. Polónyi (Sz. MÁV) 440. Távol: 1. Margl Tamás (TSC Geotech) 756, 2. Babicz (TSC Geotech) 750, 3. és upb: Tölgyesi Péter (Dunakeszi DSE, e: Maracskó Pál) 725. Kalapács: 1. és upb: Pars Krisztián (Dobó SE, e: Németh Pál) 76.55, 2. Páli (VEDAC) 71.84, 3. Horváth (Dobó SE) 67.21. Gerely: 1. Horváth Gergely (Royal Sped ZAC) 75.10, 2. Jalalah (katari) 71.78, 3. Kulafi (katari) 70.46, 4. és upb: Laduver Róbert (Békéscsabai AC, e: Széles Lajos) 67.11.
Nők. 100 m (–1.8): 1. Farkas Szilvia (Spartacus) 12.31, 2. és upb: Grósz (KARC, e: Havas Csaba) 12.43, 3. Varga (Honvéd) 12.46. 400 m: 1. Cziráki Kitty (VEDAC) 54.89, 2. Bori (Honvéd) 55.60, 3. Szakács (Honvéd) 57.74, …5. és upb: Kálmán Eszter (Royal Sped ZAC, e: Kámán Ferenc) 58.98. 1500 m: 1. és upb: Papp Krisztina (UTE, e: Csoma Ferenc) 4:29.98, 2. Kovács Zs,. (GYÖTRI) 4:32.12, 3. Kiss (VEDAC) 4:37.76. 100 m gát (–1.5): 1. Miklós Éva (ARAK) 13.62, 2. és upb: Szabados Eszter (Royal Sped ZAC, e: Kámán Ferenc) 15.41, 3. Veres (ARAK) 16.03. 3000 m akadály: 1. és upb: Kiss Melinda (VEDAC, e: Koós Hutás László) 11:13.50, 2. Mátyás (Veresegyház SE) 11:18.75, 3. Erdélyi (Gödöllői EAC) 11:21.19. Távol: 1. Vaszi Tünde (Honvéd) 654, 2. Miklós (ARAK) 646, 3. Ajkler (NYVSC) 607, 4. és upb: Majzik Mária (Honvéd, e: Varga Péter) 591. Súly: 1. Lukóczki Nárcisz (Békéscsabai AC) 14.05, 2. és upb: Laurinyecz Gyöngyi (Békéscsabai AC, e: Kiss Ferenc) 13.05, 3. Frajka (UTE) 12.85. Kalapács: 1. Németh Barbara (Dobó SE) 62.84, 2. Marx (Dobó SE) 61.92, 3. Orbán (VEDAC) 61.78, …6. és upb: Tóth Georgina (UTE, e: Varga Sándor) 56.72. Gerely: 1. és upb: Frajka Xénia (UTE, e: Boros Sándor) 51.10, 2. Kovács E. (TSC Geotech) 45.52, 3. Bata (TFSE) 38.20
Legfrissebb hírek

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
5 perce

Ha kell, újra lefutja – interjú a 90 éves Török Ferenccel

Képes Sport
25 perce

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
52 perce

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
9 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
9 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
9 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
9 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
10 órája
Ezek is érdekelhetik