Atlétika: Nemzetközi edzőközpont Szombathelyen

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2003.06.10. 21:55
Címkék
Atlétakörökben már régóta rebesgették, hogy az IAAF fejlesztési programjának részeként a dobók számára nemzetközi edzőközpontot hoznak létre Szombathelyen, és kedden Gyulai István, a nemzetközi szövetség főtitkára ünnepélyes keretek között át is adta az erről szóló dokumentumot Ipkovich Györgynek, a város polgármesterének.
"Az IAAF 210 tagországa között jó néhány olyan is akad, amelynek egyetlen nemzetközi szintű atlétája sincs –mondta Gyulai, a Pelikán Hotelben tartott sajtótájékoztatón. – Éppen ezért szövetségünk nagyarányú fejlesztési programot kezdett, és ennek keretében jut fontos szerephez a szombathelyi edzőközpont. Európa több városában hozunk létre hasonló centrumokat, de az itteni az első, amelyet hivatalosan is az IAAF akkreditált központjává nyilvánítottunk. Ennek megfelelően már több mint száz nemzeti szövetség főtitkárának írtam levelet, és arra kértem őket, hogy nevezzenek meg olyan dobókat, akikből nemzetközi szintű atléta lehet. Ôk az IAAF költségén jöhetnek edzőtáborozni Szombathelyre, Németh Páltól kapnak segítséget ahhoz, hogy előrébb lépjenek. Természetesen nem véletlenül esett a választás Vas megye székhelyére. Mi, magyarok korábban is tudtuk, és számon tartottuk, hogy kalapácsvetőink kiváló eredményeket értek el, de a külföldiekben csak a budapesti Európa-bajnokság fantasztikus hangulatú kalapácsvetése után tudatosult ugyanez. Szombathely neve lassan fogalommá vált, ma már sokan úgy tekintenek a városra, mint a kalapácsvetők Mekkájára. Ennek köszönhető az is, hogy három éven keresztül itt rendezzük majd meg a férfi és női kalapácsvetés Grand-Prix-döntőjét. Ez óriási lehetőség a város számára, hiszen erről a versenyről 150 országban adnak majd összefoglalót a tévétársaságok.”"Nagy megtiszteltetés városunk számára, hogy az IAAF hivatalos dobócentrummá nyilvánította az itteni dobóiskolát –vélekedett Ipkovich György. – Ez a cím atlétáink és edzőink áldozatos munkájának köszönhető, és mi igyekszünk élni a lehetőséggel. Számunkra mindig fontos volt, hogy sportolóink eredményesek legyenek, és bár ez több sportágban is sikerült, világversenyen a legtöbb érmet dobóink, Annus Adrián, Fazekas Róbert, Gécsek Tibor és Németh Zsolt szerezték.”"Amikor edzőtáborozni mentünk, többször is előfordult, hogy más országok dobói azért jöttek ugyanoda, hogy tanulhassanak edzőnktől, Németh Páltól – magyarázta az Európa-bajnok Gécsek Tibor, a dobóközpont igazgatója. – Most majd ide jönnek, és nem csak azok, akiknek az költségeit az IAAF állja. Ez persze korábban is többször előfordult, tizenkét algériai dobó például éppen kedden utazott haza, de a nemzetközi szövetség hivatalos elismerése lendületet ad az itt folyó munkának.”
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda: a MÁV Előre nyerte meg a rangadót és az alapszakaszt

Röplabda
5 perce

Női kézi El: három magyartól négy gól a Thüringenben

Kézilabda
15 perce

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como, sorozatban harmadszor nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
35 perce

Varga Barnabás ismét betalált, három góllal nyert az AEK

Légiósok
37 perce

Asztalitenisz: Szudi Ádám ötödször, Nagy Judit először magyar bajnok egyesben

Egyéb egyéni
43 perce

Kerékpár: Szlovéniában aratta újabb győzelmét az MBH csapata

Kerékpár
59 perce

A Manchester City nyerte meg az angol Ligakupát

Angol labdarúgás
1 órája

Kozák Luca az elődöntőben búcsúzott a toruni vb-n

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik