Aerobic: Ágh új kihívások előtt

2003.05.29. 20:51
Címkék
A Magyar Aerobik-szövetség rendkívüli közgyűlésén Ágh Norbertet választották meg a sportág hazai elnökének.
Lehet, hogy egyeseknek ismerősen cseng e név, nem véletlenül, hiszen az új vezető egykor válogatott úszóként falta a hosszokat, számos magyar bajnoki cím tulajdonosa, és 400 gyorson például a világranglista hetedik helyéig tempózott. Most azonban egészen más területre "keveredett”, szerdától Kosztolányi Dénes helyett ő vezényli a hazai aerobikosok életét. Amely az idén mindennél mozgalmasabb lesz, októberben ugyanis Magyarországon, pontosabban Debrecenben rendezik meg a sportág Európa-bajnokságát. Ám mint Ágh Norbert mondta, nem ezért vállalta a felkérést.– A sportmúltamból adódóan jó néhány aerobikost ismerek, akik megkerestek azzal, nem vállalnám-e el az elnökséget – mondta Ágh Norbert. – Bevallom, csak kicsit kellett gondolkodnom ezen a felkérésen, hiszen a sportmúltam, a végzettségem és a kapcsolataim révén is úgy ítéltem meg, képes lehetek ellátni ezt a posztot. Egy esztendővel ezelőtt az Egyesült Államokban Master Sport Business diplomát szereztem, s 2001 óta az európai kapcsolatok referense vagyok az arizonai egyetemen. A pályafutásom során számos sportvezetővel jó kapcsolatot tudtam kialakítani, felkérésem után a Magyar Tornaszövetség vezetőivel is tárgyaltam. – Támogatták?– Úgy érzem, bátorítottak, és örültek azoknak az elképzeléseknek, amiket felvázoltam nekik. Például szeretném visszaállítani a szövetség vezető, szervező szerepét, ugyanakkor igyekszem egy erős, odaadó szolgáltatói oldalt is kínálni. Nem pénzt ígértem, hanem hozzáértő, profi vezetést, amely képes napi szinten tartani a kapcsolatot a szövetség minden tagjával, és hatékonyan tudja képviselni az egyesületek, versenyzők és edzők érdekeit.– Már megbocsásson, de egykori úszóként erre képes lehet? Nem jelent gondot, hogy nem a sportágból jött?– Nem hinném, hogy problémát jelentene. Ma már jóval több azon szövetségek száma, ahol gazdasági vagy menedzselési szempontok alapján választottak elnököt. Én ezt tanultam, erre készültem, és igyekszem is megvalósítani az elképzeléseimet. A szakmai döntéseket pedig az elnökséggel egyetemben hozzuk meg, amelyben hozzáértő szakemberek foglalnak helyet. – Árulja el, nagy kihívást jelent önnek ez a felkérés?– Természetesen. Főként azért, mert nemzetközi szinten egy rendkívül sikeres, eredményes sportág vezetője lehetek. S ha nem éreztem volna késztetést, minek jelöltettem volna magam?!
Legfrissebb hírek

Borza Helga a Trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett...

Csupasport
11 perce

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
12 perce

Milan–Fradi: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
23 perce

Kriza Anna: Bármilyen áldozatot szívesen meghozok a dzsúdóért

Egyéb egyéni
34 perce

NHL: egy meccs, két gyorsasági rekord – az egyik nagy győzelmet ért a Montrealnak

Amerikai sportok
34 perce

A Jaguars a papírformának megfelelően kiütötte a Ravenst – videó

Amerikai sportok
35 perce

Női kézi: a Győr edzője még csak közel sem állt ahhoz, hogy csatlakozzon az Odenséhez

Kézilabda
39 perce

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
1 órája