Falhoz állították a Devilst

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2003.05.22. 22:44
Címkék
Mind a nyolc hazai meccsét megnyerte a New Jersey az idei rájátszásban, összességében csaknem háromszor anynyi gólt ütött, mint amennyit kapott, ráadásul Brodeur, a Devils csodakapusa a felé süvítő 215 lövésből 207-et megfogott (háromszor érintetlen maradt a hálója), szóval, minden amellett szólt, hogy a Keleti főcsoportdöntő hatodik összecsapása után meg lehet nevezni a Stanley-kupa-fináléba már bejutott Anaheim ellenfelét.
Aztán nem így történt. Nem, mert az összesítésben 2–3-ra álló Ottawa megtörte az East Rutherford-i átkot, és miután parádés mérkőzésen, hosszabbítás után 2–1-re legyőzte az 1995-ben és 2000-ben bajnok Devilst, 3–3-ra alakította a párharc állását. A mindent eldöntő hetedik ütközetre magyar idő szerint szombat hajnalban kerül sor Ottawában."Egyikünk sem pánikolt be, miután három egyes hátrányba kerültünk, épp ellenkezőleg, mindannyian elhittük, van viszszaút. És tényleg volt. Nem mintha megnyugodhatnánk, de hazai közönség előtt mi leszünk az esélyesebbek” – magyarázta Phillips, aki a hosszabbítás 16. percében eldöntötte a szikrázó összecsapást.Persze, addig is történt egy s más. Brodeur fölfoghatatlan védéseket mutatott be (a jégen heverve is tudott egymás után kétszer hárítani), igaz, kollégája, Lalime alakítása sem volt utolsó, sőt összességében ő nyerte meg a két kapusklasszis különcsatáját. Igaz, neki volt nagyobb malaca, hiszen a Senatorsból csak Hossa lőtte szét a kapuvasat, míg a házigazdáktól ketten is, White és Langenbrunner. Ami a gólokat illeti: az első ottawai találatnál elsősorban Brodeurt terheli felelősség, elvégre felszabadítási kísérlete nem sikerült túl jóra, néhány másodperccel később meg Bonk potyaízű gólt ütött neki. Szerencséjére a harmadik harmad elején egyenlített a korábban ziccert hibázó Nieuwendyk: Friesen a kapu mögül viszszatette a korongot, amely Rachuneken megpattanva éppen a rutinos csatár elé került, és ő közelről a hálóba emelt, megszerezve pályafutása hatvanadik playofftalálatát.Miután a rendes játékidőben nem született döntés, következhetett a hirtelen halál, amelynek 16. percében egy védelmi hiba megpecsételte a Devils sorsát: Varada elrobogott a jobb szélen, "bekanyarodott” a kapu mögé, és mivel Stevens meg White is elkésett a bodicsekkel, a Sens csatára középre tudta ütni a korongot, Phillips pedig – védő létére – higgadtan a hálóba továbbított. "Jó csapatunk van, olyan, amelyik nem roskad öszsze, ha falhoz állítják. Tovább akarunk jutni Ottawában” – vezette fel a párharc utolsó felvonását a devilses Madden.Szó se róla, óriási meccs lesz.Tv: a Sport1 szombaton 19.30-tól felvételről sugározza az Ottawa–New Jersey párharc hetedik mérkőzésétNHL, rájátszás, 36. játéknap
Keleti főcsoport. Döntő. 6. mérkőzés
New Jersey Devils–Ottawa Senators 1–2
Keleti főcsoport. Döntő. 6. mérkőzés
New Jersey Devils–Ottawa Senators 1–2
(0–0, 0–1, 1–0, 0–1) – hosszabbítás után. Gólszerző: Nieuwendyk (43. – emberelőny), ill. Bonk (38. – ee.), Phillips (76.). Kapusok: Brodeur 32 védés/34 lövés, ill. Lalime 30/31
A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–3. A 7. mérkőzést magyar idő szerint szombatra virradóra játsszák Ottawában.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna kiesett Miamiban

Tenisz
2 perce

Molnár Attila: Feltettük a legmagasabbra a lécet, aranyat szeretnék nyerni!

Atlétika
24 perce

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
34 perce

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
1 órája

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
1 órája

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
2 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2 órája

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik