Nem volt jó a Devils, de nyert

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2003.05.18. 21:50
Címkék
Egyesek úgy vélik, a New Jersey játéka túl defenzív, éppen ezért nem különösebben élvezetes, de hogy a Devils a liga egyik, ha nem a legjobb csapata, azt egy pillanatig sem vitathatja senki.
Az ottawai Patrick Lalime-nak ötször kellett maga mögé nyúlnia
Az ottawai Patrick Lalime-nak ötször kellett maga mögé nyúlnia
Az ottawai Patrick Lalime-nak ötször kellett maga mögé nyúlnia
Az ottawai Patrick Lalime-nak ötször kellett maga mögé nyúlnia
Az ottawai Patrick Lalime-nak ötször kellett maga mögé nyúlnia
Az ottawai Patrick Lalime-nak ötször kellett maga mögé nyúlnia
A Keleti főcsoportdöntő negyedik összecsapását például úgy nyerte meg 5–2-re a vendég Ottawa ellen, és tett szert 3–1-es vezetésre az összesítésben, hogy a mérkőzés túlnyomó részében a Senators irányított – ám a harmadik harmad elején mutatott hét és fél perces "rohanás” elég volt ahhoz, hogy a kanadai gárdát a szakadék szélére taszítsa.
Az első két harmadban huszonháromszor lőttek az ottawaiak, a devilsesek tízzel kevesebbszer, a hazaiak mégis döntetlenre hozták az első 40 percet, hála a párharc során immár a harmadik találatát szerző Jay Pandolfónak, aki a második játékrész hajrájában pazar, rövid sarkos lövéssel alakította 2–2-re az eredményt. A szünet után pedig "felszolgálta” a fekete levest a Devils: Jeff Friesen a nyitó bulit követő 41. másodpercben beütötte a harmadik gólt (Brian Rafalski lövésébe nyúlt bele remek érzékkel), Patrik Elias a negyediket (hatalmas bomba a jobb oldalról), majd John Madden az ötödiket – utóbbi találat egyébként emberhátrányból született, ehhez képest két hazai hokis iramodhatott meg Patrick Lalime ketrece felé…
Ez egyébként az egész párharcra nézve döntőnek bizonyul, hiszen az alapszakaszt megnyerő Ottawa az első négy találkozón mind a 17 (!) emberfórját elszórakozta, jóllehet a devilses Scott Gomez ezzel kapcsolatban azonnal megjegyezte: "Nyilván nem lesz ez mindig így, szóval, őrültség volna leírni a Senatorst.”
A 3–1-es előny mindenesetre megnyugtató, elvégre rossz esetben is visszatérnek még a csapatok East Rutherfordba, ahonnan mindig vereséggel távoztak a vendégcsapatok. Eddig legalábbis.

NHL, rájátszás, 34. játéknap

Keleti főcsoport. Döntő. 4. mérkőzés

New Jersey Devils–Ottawa Senators 5–2
(1–1, 1–1, 3–0). Gólszerző: Marshall (8. – emberelőny), Pandolfo (37.), Friesen (41. – ee.), Elias (45.), Madden (48. – emberhátrány), ill. Rachunek (20.), Varada (28.). Kapusok: Brodeur 26 védés/28 lövés, ill. Lalime 15/20

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–1 a New Jersey javára. Az 5. mérkőzést magyar idő szerint keddre virradóra játsszák Ottawában.

Letartóztatták a Boston kapitányát

ST. THOMAS. Letartóztatták Joe Thorntont, a Boston Bruins csapatkapitányát, miután szombat éjjel verekedésbe keveredett egy bár előtt. A nagyszerű hokis állítólag inzultálta az egyik, helyszínre érkező rendőrt, ezért vitték be az őrszobára. Rajta kívül további nyolc embert tartóztattak le, köztük Thornton bátyját, Johnt.

Megműtötték az orosz támadót

MOSZKVA. Láb- és csípőműtéten esett át Igor Grigorjenko, aki néhány napja súlyos autóbalesetet szenvedett. A Detroit Red Wings által 2001-ben draftolt, az idei junior-vb-n a legjobb csatárnak megválasztott fiatal orosz játékos csupán három-négy hétig lesz kórházban, utána hazamehet, ám azt egyelőre nem tudni, mikor kezdhet el újra jégkorongozni.

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hétfői sportműsor: Honvéd–Videoton az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
4 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Vonjunk mérleget! – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
4 órája

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
4 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
5 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik