Ukrajna: A Fradit is várják Kijevbe

JAKAB LAJOSJAKAB LAJOS
2003.05.17. 20:42
Címkék
A meghívott neves külföldi vendégek és csapatok képviselőinek egyöntetű véleménye szerint Kijevben nagyszerűen sikerült a Valerij Lobanovszkij halálának első évfordulója alkalmából megrendezett emléktorna, amelynek – mint már beszámoltunk róla –, a Dinamo Kijev lett az első győztese.Az illusztris vendégek között volt a Budapesten élő Rácz László is, aki a '80-as évek Dinamójának és szovjet válogatottjának volt az egyik oszlopos tagja. "Számomra nagy megtiszteltetést jelentett részt venni az egykori kiváló szakember, Valerij Lobanovszkij emlékművének a felavatásán és a tiszteletére rendezett tornán – mondta Rácz László. – Nemcsak én, de nagyon sok egykori játékostársam ért el sikereket a pályafutása során, és ezek elsősorban neki köszönhetők. Éppen ezért egy percig sem haboztam, amikor az ukrán szövetség meghívott erre az eseményre, örömmel jöttem Kijevbe. Remélem, a jövőben nevesebb nyugati csapatokat is ide tudnak csábítani a szervezők.”A Rácz László által megfogalmazott gondolatok Hrihorij Szurkisztól, az ULSZ elnökétől sem állnak távol, aki jövőre szeretné még rangosabbá tenni a tornát. Szurkisz elképzelése szerint meghívná azokat az egyesületeket, amelyekkel a Lobanovszkij által irányított Dinamo egykoron nemzetközi kupadöntőt játszott. Ezek között a csapatok között van az 1975-ös KEK-döntős Ferencváros, az ugyanebben az évben Szuperkupa-finalista Bayern München, valamint az 1986-os KEK-döntő másik résztvevője, az Atlético Madrid is.
Legfrissebb hírek

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
21 perce

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
22 perce

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
31 perce

Ír–északír csata az Arsenal játékosáért, aki a mieink ellen is pályára léphet

Minden más foci
35 perce

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
38 perce

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
1 órája

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
1 órája