Megvan az új Roger Milla

Akár internetes szavazásra is feltehetnénk a kérdést, emlékszik-e valaki olyanra az utóbbi tíz évben, hogy Roberto Carlost valaki becsapta egy testcsellel, és négy méteren legalább felet ráverve tiszta helyzetbe került mellette. A villámgyors brazillal efféle csúfság nem szokott megesni, ez a piszkafalábú, szemtelenül fiatal fiú viszont úgy húzta el mellette a labdát a harmadik vendéggól előtt, mintha bóját kerülne ki a napsütötte mallorcai edzőpályán. Nem véletlen, hogy a gyorsaságot mindig is Eto’o egyik fő erényeként emlegették a szakemberek.
A múlt idő használatán sem kell meglepődni, mert 22 éves kora dacára mozgalmas szakmai előélete van már. Az Avenir Doualában 16 esztendősen eltöltött egy szezon még nem feltétlenül sorolandó ide, de az legalábbis figyelemre méltó, hogy a következő munkaadója a Real Madrid lett. (Mellesleg a madridiaknál nem lehet nagy baj a játékosmegfigyelő-hálózattal, ha a nem kifejezetten szem előtt lévő kameruni másodosztályban képesek voltak kiszúrni ilyen gyöngyszemet…) A Real viszont nyomban kölcsönadta új szerzeményét, előbb a spanyol második vonalban szereplő Leganésnek, aztán az Espanyolban és a Mallorcában is eltöltött egy rövid időt. Akkoriban ugyanis a Raúl, Morientes ékpár mellett nem sok esélye lett volna szóhoz jutni. Az 1999–2000-es idényt végül már a fővárosban üldögélte végig – mármint a kispadon –, majd eladták mostani klubjának, ami utólag legalább akkora balfogásnak tűnik, mint amilyen remek húzás volt a szerződtetése.

A Baleár-szigeteken Eto’o egyszeriben kivirult, lassan levetkőzte korábban többször bírált öncélúságát, s megbízható teljesítménnyel rukkolt ki a csapat tisztességes eredménnyel letudott Bajnokok Ligája-szereplése során (a piros-feketék csak az Arsenal elleni rosszabb egymás elleni eredménnyel szorultak csoportjukban a harmadik helyre). Ma már a legnagyobb európai egyesületek érdeklődéséről hallani, így például a Juventuséról, amelynek vezetőedzője, Marcello Lippi egy ízben úgy nyilatkozott, hogy az egyik legígéretesebb karrier előtt álló játékosnak tartja a kameruni fiatalembert. Hasonlóan vélekedhettek róla két és fél esztendeje az afrikai szövetségben is, mert 2000-ben neki ítélték a Legjobb Afrikai Tehetség díjat.
E megtiszteltetésben persze nagy szerepe volt az abban az esztendőben elért olimpiai bajnoki címnek és Afrikai Nemzetek Kupája-győzelemnek, melyekből hősünk jócskán kivette a részét, utóbbi esemény góllövőlistáján – honfitársával, Patrick Mbomával holtversenyben – a második helyen végzett. Egyébként már az 1998-as, franciaországi világbajnokságra is kivitték, a balul sikerült, győzelem nélkül befejezett tornán 24 percet kapott, csereként. 2002-ben azonban a "Szelídíthetetlen Oroszlánok” újból aranyérmet nyertek az Arfika-kupán, méghozzá úgy, hogy gólt sem kaptak, lőttek viszont kilencet. Ebből egyet Eto’o, aki ismét pompás kettőst alkotott Mbomával, ám a Távol-Keleten rendezett vb megint csalódást hozott.
Ennek ellenére jelölték a tavalyi afrikai Aranylabdára (végül El-Hadji Diouf lett a befutó), de elképzelhető, hogy ha megkapta volna, akkor sem erre lenne a legbüszkébb. Sokkal inkább arra, hogy hazájában egyre többen emlegetik úgy: az új Roger Milla.