Újvárosi kényszerpályák, liberóból feladó

És akkor szorítkozzunk a szakmai akadályokra: a ponthalmozó Morozovtól és a válogatott feladó Gubik Jánostól megvált a klub a nyáron; az előkészítőnek érkezett román Birca (rejtett) sérülés miatt egyszer sem játszott, és novemberben szerződést bontottak vele; a center Forgó Nándor pedig idény közben Kuvaitba szerződött. Bizony, nagyokat botlott a piros-fehér gárda, kénytelen volt szembenézni a számára korábban szokatlan vereségekkel, és Ruffing Péter edzőt az előbb említett tények kiváltotta kényszer (is) vezette a legjobb csapatszerkezet megtalálásában. Mert mi más lenne, ha nem kényszer, amikor a válogatott liberó Szabó Gábor kerül a feladóhelyre, az évek óta a labdák püfölésével foglalatoskodó Nagy Attila pedig liberóként kap szerepet. Ez utóbbi két játékos az utolsó öt fordulóban került új posztjára, és éppen ezeken a mérkőzéseken nyújtotta azt a pluszt az együttes, amely a harmadik hely elérését, no meg a Magyar Kupa négyes fináléjába jutást eredményezte.

–Eredetileg a román Birca lett volna a feladó, ám kiderült róla, hogy gerincsérüléssel bajlódik, helyette került előtérbe a fiatal Tóth Gábor –kezdte a kacifántos történetet Szabó Gábor. – Ekkor került először szóba a nevem, mint cserefeladó, már csak azért is, mert a nyári felkészülést lényegében kihagytam farokcsonttörés miatt. Helyettem Szűcs Imre liberózott. Később aztán úgy alakult, egészen pontosan a hatodik fordulóban, hogy visszatértem liberónak, a cserefeladó pedig a nagyon fiatal Kecskeméti lett. Úgy tűnt, már minden így marad, ám január elején Tóth Gábor is kidőlt a sorból, ugyancsak gerincsérülés miatt. Ruffing Péter pedig szólt, hogy vállaljam el én az irányító posztot.
– Ismereteim szerint nem teljesen idegen öntől a labdák feladása…
– Tény, ifjabb koromban még előkészítő voltam, sőt tizenkilenc évesen a válogatottba is bekerültem, mivel Schildkraut Krisztiánt behívták katonának. Egy évig voltam beugróként válogatott, a Dunaferr-kupán én játszottam.
– És akkor most vissza a közelmúltba! Mit szólt Ruffing mester felkéréséhez?
–Nem volt mit tennem, hiszen így segíthettem a csapaton. A többiek is biztattak, és azt mondták: ha rossz labdákat is adok, ők minden erejükkel azon lesznek, hogy megoldják. Ez nagyon nagy dolog volt, sőt, úgy vélem, ez a kényszerszülte összefogás hozta össze igazán a társaságot.
–Mindenesetre az eredmények ezt támasztják alá.
–Igen, de nem tagadom, egy kis szerencse is kellett. A lehető legjobbkor győztük le idegenben a nagy rivális Kecskemétet, ráadásul három nullra, és ha jól emlékszem, az elmúlt szezonban is mindig vesztettünk ellenük legalább egy játszmát.
–Jól érzi magát a bőrében feladóként?
–Kezdek belejönni, lassan összeszokunk a többiekkel, de azért ez nem annyira egyszerű. Mindenesetre furcsa, hogy nem fogadok nyitást, és a sok ugrálás is nehezemre esik egy kicsit – amúgy sem voltam valami jó sáncoló. Ami élvezetes benne, hogy lehet pontot csinálni, nyithatok, és alkalomadtán üthetek. Szóval, változatosabb így játszani.
–A sok szakmai akadály mellett, ugye, az anyagi gondok sem kerülték el a csapatot. Tud valami jót mondani?
– A szerződéseket, akár a többi szakosztálynál, újrafogalmazták. Kevesebb pénzről szólnak, ugyanakkor ígéretek vannak arra, hogy az elmaradásokat pótolják, no meg az is megnyugtató, hogy a hírek szerint, a röplabda megmarad Dunaújvárosban. Persze kérdés, milyen feltételek mellett.
–Milyen eredményeket ígér, amelyekkel az illetékeseket a sportág további gardírozására biztathatnák?
–A Magyar Kupában már a négy közé jutottunk, ez a célunk a bajnokságban is. A többi már ajándék lenne, de azért egy érem mindenképpen jól jönne.