"Megterhelő” világbajnokság

LIPICZKY ÁGNES jegyzeteLIPICZKY ÁGNES jegyzete
2003.02.18. 21:11
Címkék
Előre leszögezem: szeretem a téli sportokat! Bár több kollégámat elborzasztja a hideg, a csúszós jég, a dermesztő hó, vagy éppen lemondóan, "hol itt a labda?!” felkiáltással legyintenek egy-egy síközvetítés kapcsán, én azon kevesek közé tartozom, akik végtelenül tudnak lelkesedni például az alpesi síző Janica Kostelic, a sífutó Bente Skari, a biatlonos Ole Einar Björndalen teljesítménye, bravúrjai láttán.Sőt, a most vasárnap befejeződött alpesisí-világbajnokságon, bevallom, izgatottan vártam Barbai Áron csúszását óriás-műlesiklásban, csak az a "gaz”ORF1 lekeverte a magyar fiút a szám ezüstérmesével, Hans Knausszal készítendő interjúja miatt. Puff neki! Legalább Barbai teljesítette a számot, "böcsülettel” rajthoz állt abban a két versenyszámban, amelyben pontszámai alapján megkapta az indulási jogot. A magyar körülményekhez képest helyt is állt a világbajnokságon. Sífutóink azonban – mint az a csapatvezető beszámolója alapján kiderült – az öt-öt egyéni számból mindössze kettőt vállalnak. Tagscherer Zoltán és Zámbó Viktória a sprintszámok mellett a 2x10, illetve 2x5 kilométeres versenyen teszi próbára magát a Val di Fiemme-i világbajnokságon. Az indok? Hosszabb távokra nem készültek, megterhelő lett volna és lenne (lett volna) edzett sportembereink számára például a hölgyek esetében a keddi 15 kilométeres tömegrajtos vagy éppen a csütörtöki 10 kilométeres klasszikus stílusú viadal, s jobb, ha nem készülnek el erejükkel a fő szám: az egy kilométeres sprintverseny előtt. Ezen a szinten egy kissé viccesnek találom az efféle magyarázatot, s nem értem, ha már az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy minőségi, eliteredményt úgysem tudnak elérni, miért nem élvezik ki teljes egészében belülről, a pályáról a világbajnokság hangulatát, a versenyek izgalmait.Bár a Nemzeti Sportszövetség és Magyar Olimpiai Bizottság támogatása alapján nem úgy tűnik (a sífutás, az alpesi sí, és a sílövészet együtt a dupláját kapta a MOB-tól annak a mindössze másfél millió forintnak, amennyiből a sokkal eredményesebb, a világbajnokságra majdnem kijutó magyar jégkorongsport), ismerjük el: egyelőre amatőrszinten működik a magyar sísport.Éppen ezért csodát sem várunk.De legalább merjünk az utolsók között végezni!
Legfrissebb hírek

Már volt nagy helyzete a magyar bajnoknak – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
14 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
25 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
34 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
1 órája

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2 órája