Két újonc is bemutatkozhat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.11.18. 21:20
Címkék
Új fiúkat köszönthetett az utánpótlás-, és egyben olimpiai válogatott: Róth Antal szövetségi edző ugyanis a Moldova elleni összecsapást megelőzően a fóti Vanczák Vilmosnak és a győri Weitner Ádámnak is meghívót postázott. A két ifjú labdarúgó pedig természetesen megjelent hétfőn tizenegy órakor a Puskás Ferenc-stadion toronyépületénél, s ez bizonyítja, hogy aki tartósan jó formát mutat, bekerülhet az olimpiai selejtezőt egy vereséggel és egy győzelemmel kezdő válogatottba.
Ezúttal Andorra volt az áldozat

Újabb gyôzelmet aratott az Észak-Írországban Európa-bajnoki selejtezôtornán szereplô U 19-es magyar labdarúgó-válogatott. A szombati (Wales ellen 5–0) produkciót majdnem megismétlô magyar ifiegyüttes ezúttal Andorra korosztályos legjobbjain gázolt át, így Ubrankovics Mihály szövetségi edzô csapata szerdán sorsdöntô mérkô-zésen, a csoportelsôségért száll harcba a házigazda észak- ír tizenkilenc esztendôs fiatalok ellen.

Magyarország–Andorra
4–0 (2–0)
Magyarország: Kasza – Miklósvári, Rodenbücher, Vadócz, Zsók – Laskai, Kanta J. (Bori), Magasföldi, Csehi (Pollák) – Lajtos, Jovánczai (Disztl D.)
G: Lajtos, Jovánczai, Rodenbücher, Bori
Ezúttal Andorra volt az áldozat

Újabb gyôzelmet aratott az Észak-Írországban Európa-bajnoki selejtezôtornán szereplô U 19-es magyar labdarúgó-válogatott. A szombati (Wales ellen 5–0) produkciót majdnem megismétlô magyar ifiegyüttes ezúttal Andorra korosztályos legjobbjain gázolt át, így Ubrankovics Mihály szövetségi edzô csapata szerdán sorsdöntô mérkô-zésen, a csoportelsôségért száll harcba a házigazda észak- ír tizenkilenc esztendôs fiatalok ellen.

Magyarország–Andorra
4–0 (2–0)
Magyarország: Kasza – Miklósvári, Rodenbücher, Vadócz, Zsók – Laskai, Kanta J. (Bori), Magasföldi, Csehi (Pollák) – Lajtos, Jovánczai (Disztl D.)
G: Lajtos, Jovánczai, Rodenbücher, Bori
A találkozáskor egyébként majdnem mindenki külön gratulált a büki Nagy Gábornak, mivel a hét végén – védő létére – egy perccel pályára lépése után gólt szerzett a Szolnok elleni másodosztályú bajnokin.
A fiatalok az ebédet már Kecskeméten költötték el, majd kora délutánra a szakvezetés edzést írt elő a hiányos összetételű huszonegy esztendő alatti gárda tagjainak. Ejtsünk szót a távolmaradókról: Gyepes Gáborra Gellei Imre továbbra is a felnőttek között számít, a debreceni Máté Péter sérülése miatt maradt otthon, míg Torghelle Sándor és Szabics Imre azért nem csatlakozott a kerethez, mert a legutóbbi barátságos találkozón, Izland elleni kiállították őket. Megjegyzendő, korántsem elképzelhetetlen, hogy Róthnak hosszabb időre el kell felejtenie Szabicsot, mert a Sturm Grazban remeklő támadóra már a szövetségi kapitány is felfigyelt, s van esély arra, hogy legközelebb már az A-csapat keretében találja magát. Nem volt ott a találkozón a csapatkapitány Buzsáky Ákos sem, mert a Porto légiósa délután szállt le Ferihegyen, ahonnan azonnal a szerdai mérkőzés helyszínére utazott. A szerdán 13 órakor Kecskeméten rendezendő találkozóra a diákok és a nyugdíjasok ingyen juthatnak be, míg a többieknek ötszáz forintot kell fizetniük a jegyért.
Legfrissebb hírek

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 perce

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
6 perce

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott - élő
23 perce

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
24 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
27 perce

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
37 perce

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
43 perce

Nyland óriási bakiját nem bírták el a norvégok, nyertek a portugálok Oslóban

Minden más foci
45 perce