Fát kaptak környezetvédelemből, most fásítanak

2002.11.07. 15:33
Címkék
Marathontól Athénig a távolság – minden kisdiák megtanulja ötödik osztályban – 42 kilométer és 195 méter. Két év múlva, a nyári olimpián épp ezen a legendás, ókori tájon futnak versenyt a maratoni futás vékonyka, de törhetetlen hívei, s ha minden igaz, hasonlónak látják majd, mint elődjük, a hírvivő két és fél ezer éve. Az út mellől leszedik a reklámtáblákat, s tízezer fát ültetnek a helyükbe, hogy sort álljanak a hosszútávfutóknak.Gonoszkodjunk egy kicsit: 290 ezer mínusz 10 ezer, az annyi mint 280 ezer, vagyis már csak ennyivel fog tartozni a szervezőbizottság. 290 ezret ígért ugyanis környezetvédelmi fejlesztésként, meg hozzá több mint egy millió bokrot és tizenegy millió cserjét. Aztán a Greenpeace-től kapott egy nagy egyest az ellenőrzőjébe két hete, ami úgy látszik nevelő hatással volt rá. Mindent megtesz, hogy a bizonyítvány sokkal szebb legyen az olimpiászban szerzett jegynél, kérdés, ki tud-e mindent javítani. A Greenpeace nemcsak a fákat meg a bokrokat hiányolta, hanem megrázta a fejét az olimpiai falu láttán is, mely a hagyományos energiahordozókkal üzemel majd. S nem napelemmel, ahogy ezt egy mediterrán vidéken kellene. Aztán a hulladékgazdálkodás fejlesztése miatt is összehúzta a szemöldökét a környezetbarát szervezet, merthogy nem fejlesztették. Pedig az eldobott uzsonnás szalvétából újra papírt lehetne, kellene előállítani, ahelyett hogy kivágják a néhány még meglévő erdőt. De ne epéskedjünk ennyit, a lényeg, hogy Athén észbe kapott. A 21. század agresszív reklámhadjáratától menekülő emberének legalább akkor nem kell gigantposztereket bámulnia, ha maratoni futó, s nemzete történetesen elindítja a 2004-es olimpián. A rajttól a célig, két órán át (ha nem szalad úgy, háromra is elnyújthatja) azon a megszentelt vidéken futhat, melyen valaha egy hellén hős rohant át lélekszakadva, hogy honfitársainak hírt vigyen a perzsák feletti diadalról. S a versenyzők olyannak láthatják majd a tájat, amilyennek Euklész látta, élete utolsó óráiban.
Legfrissebb hírek

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
47 perce

Serie A: a hatodik vereség után menesztette edzőjét az újonc

Olasz labdarúgás
51 perce

„Igazi csoda vagy” – Babos Tímea édesanya lett

Tenisz
56 perce

Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

Csupasport
1 órája

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
1 órája

Japánban foglalta keretbe kiemelkedő 2026-os szereplését a magyar triatlonos

Egyéb egyéni
1 órája

Az egyik legbefolyásosabb ellenőrt kapta a magyar játékvezető a Konferencialigában

Konferencialiga
1 órája

Karate: vb-érmekért küzdenek a kadétok, juniorok és U21-esek

Utánpótlássport
1 órája