Polgár Judit érmet remél

– Egyetért azzal, hogy az olimpiákat a FIDE leginkább az amatőröknek rendezi?
– Van benne valami. Sajnos mindig az az eset fordul elő, hogy egy élsakkozó hiába teljesít fantasztikusan, valaki a mezőny hátsó részéből a jóval gyengébbek ellen, könnyebben el tudja érni a tábladíjhoz szükséges pontszámot. Sok szupernagymesterrel megtörtént már ez, többek között velem is. A gyengébbek mindig a tábladíjakra hajtanak.
– Az ön első olimpiája egészen jól sikerült. Azon kívül, hogy nyertek, milyen emlékeket őriz Szalonikiről?
– Arra emlékszem, hogy nagyon izgultam, hiszen még rettentő fiatal voltam akkor. Óriási versenyben voltunk a javarészt grúzok alkotta szovjetekkel. Felváltva vezettük a mezőnyt, de a végén nekünk jött ki jobban a lépés, amivel sikerült a dobogó legfelső fokán végezni, két nővéremmel, Zsuzsával és Zsófiával, valamint Mádl Ildikóval. Borzasztóan nehéz volt az egész sorozat.
– Két évvel később dupláztak, amikor még az előzőnél is szorosabb végeredmény született.
– Igen, és talán Újvidék még nehezebb volt. Ennek ellenére nem éreztem annyira izgalmasnak, mert hiába telt el csak két év, idehaza már nagyon sokan elvárták tőlünk ezt az eredményt. Akkorra már nagyon magas Élő-pontszámokat értünk el, és "természetes” volt, hogy mi végzünk legelöl.
– Azután Manilában már nem szerepelt, de az 1994-es moszkvai viadalon történelmet írva ott játszott a férfigárda első tábláján.
– Azért váltottam, mert új kihívásokat kerestem, a nők között már nem volt annyira érdekes játszani. Nagyon nagy erőkülönbség van a két mezőny között, a fejlődés szempontjából úgy jártam jobban, hogy váltottam.
– Azt az olimpiát igen érdekesen szervezték. Előfordult például, hogy a készlet nem felelt meg a követelményeknek, hozzá párosult egy kisebb hangzavar, de az egyik legmegdöbbentőbb az volt, hogy a szálloda két liftjéből az egyik nem működött, a másik meg néha szabadesésben tett meg egy-két emeletet. Aztán azzal vigasztalták önöket, hogy aggodalomra semmi ok, mert jó a vészfék.
– Voltak akkor kisebb szervezési gondok, de az embernek nem szabad ezzel foglalkoznia, hanem játszani kell tovább. Az ember egy idő után megszokja ezeket. Nem jó az ilyesmit mellre szívni. Egy ilyen tizennégy fordulós verseny nagyon hosszú, önmagában is kimerítő, ezért jobb, ha csak a játékkal törődünk, és felülemelkedünk az apróságokon.
– A legutóbb, Isztambulban jól kijött a lépés.
– Egy hajszál választott el minket az éremtől. Az ukránokkal azonos pontszámot értünk el, de a teljesítményérték kiszámítása után Ponomarjovék örülhettek.
– Mire számít Bledben?
– Jó lenne érmes helyen végezni, természetesen az aranyérem lenne a legjobb, de a többi csapat borzasztóan erős, leginkább az orosz együttes Garri Kaszparovval. Az ukránok is jók, de sok más csapat is esélyes a dobogóra. Ha mondjuk úgy a tizenegyedik forduló környékén ott leszünk valahol az élen, akkor már nagy esélyünk lesz, hogy érmet szerezzünk.