Tovább tart a Stadio delle Alpi varázsa

2002.10.02. 20:45
Címkék
Az elitligában idegenben továbbra is nyeretlen Newcastle ellen a Juventus folytatta remek hazai sorozatát a Bajnokok Ligájában: a torinói együttes legutóbb 2000 októberében, a Hamburg előtt hajtott fejet a Stadio delle Alpiban, azóta nyolc meccsen hét győzelmet és egy döntetlent könyvelhetett el saját közönsége előtt. Ráadásul az utolsó hét mérkőzésén mindössze egy gólt kapott a zebramezes társulat.A Dinamo Kijev megállította az idegenbeli zuhanórepülését: az ukrán klubfutball kirakatcsapata a Feyenoord otthonában végzett gól nélküli döntetlenre, és ezzel hét kudarc után újra "pontosan” térhetett haza.Továbbra sem megy viszont az Olympiakosznak Görögország határain kívül. Az Old Traffordon alapos verést kapó pireuszi alakulat fennállása tizennyolcadik idegenbeli BL-meccsén sem tudta bezsebeleni a három pontot. A Manchester United ugyanakkor nagyon szépen menetel, a csapat immár tizenöt mérkőzés óta legyőzhetetlen a Bajnokok Ligájában. A nemzetközi kupameccsen a görög csapatok ellen továbbra is veretlen MU-t legutóbb a Deportivo La Coruna tudta térdre kényszeríteni a BL-ben.Először találkozott tétmérkőzésen a vetélytárs országából érkező klubcsapattal a német Bayer Leverkusen és az izraeli Maccabi Haifa. A premier a germánoknak sikerült jobban, akik a semleges helyszínen, Nicosiában megrendezett mérkőzésen az amatőrszerződéssel bíró Babic két góljával könnyen nyertek.A Bayern Münchent megverő Milan 47 év után tudott ismét Németországban diadalmaskodni a nemzetközi porondon. A lombardoknak akkor Saarbrückent sikerült bevenniük egy 4–1-es győzelem erejéig, az azt követő kilenc meccsen négy döntetlen és öt vereség volt a mérlegük.A Deportivo La Coruna sorozatban elszenvedett három BL-vereséget követően tudott ismét nyerni a Riazor-stadionban. A galíciai társulat az előző kiírásban a Bayer Leverkusentől és a Manchester Unitedtől, az ideiben pedig a Milantól kapott ki, mielőtt kedden a Lens fölé kerekedett volna. Az elitligában továbbra is meccsenként legfeljebb egy gólra hitelesíthető francia gárda először kapott ki Spanyolországban.A Dinamo, a CSZKA és a Szpartak után a negyedik moszkvai óriásklubbal, a Lokomotivval is találkozott a Barcelona, és a "Loki” sem tudta hazai pályán legyőzni a katalán óriást. A Barca korábban három döntetlent könyvelhetett el az orosz fővárosban, most pedig behúzhatta az első strigulát a győzelmi rovatba.
Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A korábbi világversenyek végső költségvetései masszívan túlárazottak lehettek

Egyéb egyéni
14 perce

Az argentín pályaedző személyesen akar bocsánatot kérni Dani Olmótól

Foci vb 2026
32 perce

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
51 perce

Vb 2026: három spanyol is bekerült a FIFA szurkolói álomtizenegyébe

Foci vb 2026
52 perce

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
1 órája

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
1 órája