"A halálra szántak olykor túlélnek mindenkit – próbált jó képet vágni a Bayern újabb hazai puffanásához Ottmar Hitzfeld. – Agresszívebben kellett volna játszanunk, ettől függetlenül nem érdemeltünk vereséget. Kissé elbizonytalanítottak minket a korábban feleslegesen bekapott gólok, Linke sem támadta olyan elánnal Inzaghit, ahogy egy ilyen kaliberű csatárt kell. De még van esélyünk, ha nem is sok: meg kell nyernünk a hátralévő három meccsünket, jóllehet Milánóban és La Corunában iszonyatosan nehéz dolgunk lesz.” "Csak a szokásos… Valahányszor egy csapatnak gondjai vannak, az utunkba kerül, mi pedig segítünk neki felállni a padlóról – zsörtölődött a müncheniek elnöke, Franz Beckenbauer. – Most már csodára van szükségünk, elvégre úgy fest, idén a BL nem szeret minket.” "Muszáj magunkra erőltetni azt a mentalitást, amely az elmúlt években jellemezte a csapatot: többé nem reménykedhetünk abban, hogy a dolgok maguktól fognak működni” – értékelt a Bayern csapatkapitánya, Oliver Kahn. És még mindig a slágermeccsnél maradva, hallgattassék meg a másik fél is! "Kitűnően futballozott a csapat, de még nagyon az elején járunk. Azt viszont már elértük, hogy ezentúl nem kell tartanunk senkitől: két utolsó idegenbeli mérkőzésünkön tudtára adtuk mindenkinek, mennyire erősek vagyunk – büszkélkedett Carlo Ancelotti Milan-mester, ugyanakkor nem volt hajlandó párhuzamot vonni azzal az álomgárdával, amelyben ő is játszott. – Az már történelem, más kor, más közeg, más együttes. A mi csapatunk jóformán most született, noha elismerem, elég jól muzsikál.”"Ennyire pazar első huszonöt percünk még nem volt az idén: a passzolás sebessége tökéletes volt, az ellenfelet sikerült megpuhítanunk, s ezzel megágyaztunk a sikernek. Ha a megfelelő formába lendülünk, s képességeinknek megfelelően futballozunk, minden a miénk lehet – efelől kétségem sincs” – mutatott utat Sir Alex Ferguson, az MU vezérlő fejedelme, aki Juan Sebastian Verón szédületes íveléséről is ejtett néhány szót. – Világklasszis megoldás volt. Ennél szebb gólt aligha szereztek kedd este Európában.”"Jól játszott a Newcastle, csak egy-egy zseniális villanással nyerhettünk – hál’ istennek, megint itt volt Del Piero. Hogy most játszana élete legjobb formájában, ezt nehéz megítélni: ami biztos, tökéletesen felépült a sérüléséből, márpedig a hozzá hasonlatos különleges játékosoknak kicsit több idő kell ahhoz, hogy ismét régi önmagukat adják” – kommentálta a Juve sikerét Marcello Lippi. "Varázslatos pillanatokban volt részem újfent, még sohasem indult ilyen jól egyetlen szezonom sem” – vigyorgott a két gólt szerző Alessandro Del Piero. "Alighanem kizárt, hogy továbbjussunk, ettől függetlenül nincs miért morognom. Mindent beleadtunk, keményen küzdöttünk, nem játszottak le bennünket a pályáról – nem mi rúgtuk az első gólt, ezért veszítettünk” – értékelt Bobby Robson, a nullapontos Newcastle szakvezetője."Még jó, hogy a Haifa teljesen másképpen játszott, mint legutóbb. Talán az akkori győzelmük elvitt egy kicsit az erejükből” – sóhajtott elégedetten Klaus Toppmöller, a Leverkusen edzője. "Alapvetően nem probléma egy hét alatt három meccset játszani, ha normálisak a viszonyok. Nem is elsősorban az a baj, hogy szűkebb a keretünk, mint az ellenfeleinké, sokkal inkább az, hogy Európában egyedüliként hat idegenbeli meccset kell vívnunk, mindenhová repülünk, az utazások pedig rendre extra feszültséggel járnak mifelénk” – világított rá egy nem elhanyagolható tényezőre Jicak Sum, a hazai meccseit Nicosiában játszó Maccabi trénere."Klasszikus BL-mérkőzés volt a mai. A Lens gyors gólja meglepett bennünket, ám hamar levetkeztük az idegességet, kézbe vettük a meccset, s a második félidőben elnyertük méltó jutalmunkat. A csapat kihajtotta magát, igaz, a szokatlan forróság miatt néhány játékosunk úgy támolygott le a pályáról” – jelentette ki Javier Irureta, a Depor főnöke."Sajnos, a Dinamo nem akart futballozni: betömörült, lassította a tempót, így aztán nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, amennyit szerettünk volna” – közölte a Feyenoord trénere, Bert van Marwijk. "Bikaerős hátvédeik vannak, nem igazán éreztem azt, hogy meg fogjuk nyerni a meccset” – ismerte be a rotterdamiak ásza, Pierre van Hooijdonk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







