Kevés remény, nagy akarat

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.08.16. 21:43
Címkék
A magyar röplabdázás helyzetét, a szűkös utánpótlást tekintve szinte csoda, hogy egymás után másodszor került az európai tizenkettes döntőbe a magyar női juniorválogatott. Persze a mostani már egy másik generáció, a két évvel ezelőtti együttesből a Vasas feladója, Kriegel Éva maradt hírmondónak. A Fodor Ákos és Szappanos Tibor vezette társulat a május végi, franciaországi csoportselejtezőből vívta ki a részvételi jogot, többek között olyan bravúrt felmutatva, mint a spanyolok és a bolgárok legyőzése. Hogy a szombaton, Zágrábban rajtoló kontinensviadalon is képesek lesznek-e a játékosok hasonló hőstettre, az már kétséges.A visszafogott esélylatolgatás egyik oka, hogy két játékos (két testvér), Kovács Eszter és Kovács Dóra az Eb előtt két hónappal bejelentette: befejezi a pályafutását. Nem tudták meggyőzni őket, így hiányozni fognak. A másik ok, hogy az idény befejezése után a válogatott tagjai alig-alig láttak labdát, a felkészülés pedig csak augusztus elején kezdődött – vagyis tíz nap állt a szakvezetők rendelkezésére, hogy formába hozzák az együttest. "Kevés időnk volt, amit lehetett, megtettük – fejtegette Fodor Ákos. – Napi kétszer két órás edzéseket tartottunk, esténként videón elemezgettük a leendő ellenfelek játékát és a saját teljesítményünket. Sajnos meglátszik a lányokon a két hónapos kihagyás – a fizikai és technikai felkészültségen egyaránt. Azt kell mondjam, nem tartunk ott, mint a selejtezőn, május végén, körülbelül hetvenszázalékos a csapat felkészültségi állapota.”
A magyar válogatott keret

Feladók: Kriegel Éva (Vasas), Meléndez Pál Bea (Vasas). Négyesütôk: Lengyel Viktória (NRK-Nyíregyháza), Duba Diána (Szegedi DRE), Merkószki Tünde (NRK-Nyíregyháza). Kettesütôk: Bodnár Nerina (NRK-Nyíregyháza), Bérczes Judit (BSE), Baranyai Andrea (Közgáz). Centerek: Liliom Rita (BSE), Kállai Judit (Kecskeméti RC). Liberó: Csaplár Szilvia (Kecskeméti RC)

Az ellenfelek az A-csoportban
Szombat: Horvátország. Vasárnap: Oroszország. Hétfô: Fehéroroszország. Szerda: Ukrajna. Csütörtök: Olaszország
A magyar válogatott keret

Feladók: Kriegel Éva (Vasas), Meléndez Pál Bea (Vasas). Négyesütôk: Lengyel Viktória (NRK-Nyíregyháza), Duba Diána (Szegedi DRE), Merkószki Tünde (NRK-Nyíregyháza). Kettesütôk: Bodnár Nerina (NRK-Nyíregyháza), Bérczes Judit (BSE), Baranyai Andrea (Közgáz). Centerek: Liliom Rita (BSE), Kállai Judit (Kecskeméti RC). Liberó: Csaplár Szilvia (Kecskeméti RC)

Az ellenfelek az A-csoportban
Szombat: Horvátország. Vasárnap: Oroszország. Hétfô: Fehéroroszország. Szerda: Ukrajna. Csütörtök: Olaszország
A zágrábi kilenc nap nem lesz sétagalopp, amit az ukránok elleni, tatai két edzőmeccsen már szokhattak a mieink. Az Eb-n ugyancsak az A-csoportban helyet kapó ukránok nyolc játszmát nyertek, míg Kriegelék egy-egy szettet csíptek meg a riválistól a két találkozón. (A szakvezetők ötfelvonásos mérkőzésekben állapodtak meg.)
"A második meccs már jobban sikerült az elsőnél – folytatta Fodor Ákos. – Talán fokozatosan felvesszük a ritmust Zágrábban is. Miután nem vagyunk benne a nemzetközi vérkeringésben, kénytelenek vagyunk a tétversenyeken, mérkőzésről mérkőzésre megszokni a hangulatot és alkalmazkodni a színvonalhoz. Én már egy tizedik helyezéssel nagyon elégedett lennék.”
A magyar válogatott tehát megtette, amit a szerény körülmények megengedtek (köszönet jár a salgótarjáni edzőtáborban mérkőzést vállaló Gödöllőnek és MVSC-nek), és ha nem túl vérmes reményekkel is, de annál nagyobb akarattal veszi fel a küzdelmet Zágrábban.
Legfrissebb hírek

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr –hivatalos

Labdarúgó NB I
3 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
17 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
21 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
24 perce

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
35 perce

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
39 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
46 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik