Kevés remény, nagy akarat

A magyar röplabdázás helyzetét, a szűkös utánpótlást tekintve szinte csoda, hogy egymás után másodszor került az európai tizenkettes döntőbe a magyar női juniorválogatott. Persze a mostani már egy másik generáció, a két évvel ezelőtti együttesből a Vasas feladója, Kriegel Éva maradt hírmondónak. A Fodor Ákos és Szappanos Tibor vezette társulat a május végi, franciaországi csoportselejtezőből vívta ki a részvételi jogot, többek között olyan bravúrt felmutatva, mint a spanyolok és a bolgárok legyőzése. Hogy a szombaton, Zágrábban rajtoló kontinensviadalon is képesek lesznek-e a játékosok hasonló hőstettre, az már kétséges.A visszafogott esélylatolgatás egyik oka, hogy két játékos (két testvér), Kovács Eszter és Kovács Dóra az Eb előtt két hónappal bejelentette: befejezi a pályafutását. Nem tudták meggyőzni őket, így hiányozni fognak. A másik ok, hogy az idény befejezése után a válogatott tagjai alig-alig láttak labdát, a felkészülés pedig csak augusztus elején kezdődött – vagyis tíz nap állt a szakvezetők rendelkezésére, hogy formába hozzák az együttest. "Kevés időnk volt, amit lehetett, megtettük – fejtegette Fodor Ákos. – Napi kétszer két órás edzéseket tartottunk, esténként videón elemezgettük a leendő ellenfelek játékát és a saját teljesítményünket. Sajnos meglátszik a lányokon a két hónapos kihagyás – a fizikai és technikai felkészültségen egyaránt. Azt kell mondjam, nem tartunk ott, mint a selejtezőn, május végén, körülbelül hetvenszázalékos a csapat felkészültségi állapota.”A zágrábi kilenc nap nem lesz sétagalopp, amit az ukránok elleni, tatai két edzőmeccsen már szokhattak a mieink. Az Eb-n ugyancsak az A-csoportban helyet kapó ukránok nyolc játszmát nyertek, míg Kriegelék egy-egy szettet csíptek meg a riválistól a két találkozón. (A szakvezetők ötfelvonásos mérkőzésekben állapodtak meg.)
"A második meccs már jobban sikerült az elsőnél – folytatta Fodor Ákos. – Talán fokozatosan felvesszük a ritmust Zágrábban is. Miután nem vagyunk benne a nemzetközi vérkeringésben, kénytelenek vagyunk a tétversenyeken, mérkőzésről mérkőzésre megszokni a hangulatot és alkalmazkodni a színvonalhoz. Én már egy tizedik helyezéssel nagyon elégedett lennék.”
A magyar válogatott tehát megtette, amit a szerény körülmények megengedtek (köszönet jár a salgótarjáni edzőtáborban mérkőzést vállaló Gödöllőnek és MVSC-nek), és ha nem túl vérmes reményekkel is, de annál nagyobb akarattal veszi fel a küzdelmet Zágrábban.