Folytatás a második helyről

2002.08.16. 22:09
Címkék
A Duna–Alpesi-kupa második napján, a díjhajtás zárásaként harminc kettesfogat-hajtó – közte öt magyar versenyző – hajtott a díjhajtó négyszögben Karlstettenben. A meglepetésember ezúttal kétségkívül az osztrákok 1993. évi világbajnoka, Georg Moser volt, akit alaposan felpontoztak hazai pályán, 34.56 hibaponttal nyerte a díjhajtást, kilenc ponttal megelőzve ezzel a magyarok legjobbját, Nyúl Zoltánt és Isidor Wébert. A magyarok közül egyébként a folytatásban Nagy Sándor az ötödik, míg a szegediek újonca, Selyben Zsolt a huszadik helyről rajtolhat. A vártnál talán kicsit gyengébbre sikerült csapatunk harmadik emberének a bemutatkozása, hiszen Varga Péter 56.96 hibapontot kapott a produkciójára, s ezzel a harminckettedik lett. A maratonhajtásban tehát alaposan oda kell tennie magukat a magyar fogathajtóknak, hogy szorosabbá tegyék a verseny végkimenetelét a vasárnapi zárónapra.
Legfrissebb hírek

Benczur Márton: Győzni akarás volt a játékosokban, nem félsz

Vízilabda
22 perce

Nem játszhat az elődöntő ötödik meccsén a BJA cseh légiósa

Jégkorong
28 perce

Kovács István vezeti a PSG–Monaco francia derbit a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
35 perce

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
56 perce

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
1 órája

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
1 órája

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
2 órája

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik