A szurkoló többet érdemel

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.08.07. 20:33
Címkék
Kilencven perc alatt bizony sokat esett a Kispest presztízse, hiszen a Zalaegerszeg elleni parádés ikszet sikerült az Üllői úti 04-gyel feledtetni. Fitos Józsefet ismerve persze nem meglepő, hogy a pályaedző megint bizakodó hangulatban van  bár azért nem ment el szó nélkül a Fradi elleni meccs mellett.
"A felelősség az enyém, nem a játékosoké – közölte Fitos. – Meg is büntetem magam legközelebb, de most, az igazat megvallva, nem volt zavartalan a felkészülésünk. Erről sokat nem szeretnék beszélni… Már rendeztük a problémát, de kicsit én is hibásnak érzem magam, hogy egy ilyen fontos meccs előtt ilyen rossz helyzet alakult ki. Mindezt a szurkolóinkkal sem tehetjük meg: kevés olyan tábor van, amelyik még mínusz négy gólnál is tapsol és szurkol csapatának…”Érdeklődtünk, hogy a Siófok ellen vajon megfelelő lesz-e a ráhangolás. "Ha hasonló eset történne, akkor bebizonyosodik, hogy sem a játékosok, sem Fitos József nem alkalmas erre a munkára” – szögezte le a pályaedző. Ilyen rosszra persze gondolni sem merünk, így felüdülésül néhány jó hír Kispestről. Mint már megírtuk, Tóth Józsefnek kisfia született, ráadásul a kapus kibékült edzőjével. Ezenkívül bővült a szakmai stáb, a korábban már a Honvédnál dolgozó Ion Patrascu ezentúl úgymond segítő minőségben Kispestre szerződött.S még valami: emlékezhetünk, három hete újpesti szurkolók támadták meg a Honvéd edzőmeccsén bámészkodókat, és néhány nézőt megvertek. Nos, nem mindenki úszhatta meg büntetlenül az erősködést, az Újpest egyik ismert vezérszurkolóját információink szerint a rendőrség őrizetbe vette. Az illető nemrég szabadult…
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
15 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
22 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
38 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája