A névtelenség szépsége

2002.07.24. 20:55
Címkék
Számos élemedettebb korba lépett klasszis karrierje zárult már le a Major League Soccerben annak megalakulása óta. A gúnyos megjegyegyzések "levezetést”, a rosszindulatúbbak "elfekvőt” emlegetnek, noha azt nehéz lenne vitatni, hogy a színvonal azért ettől függetlenül sokat emelkedett, illetve emelkedik. A szokás azonban továbbra is dívik, most például a Washington DC Unitednél gondolták úgy, hogy csapatukban szinte ordító a 35 éves Paul Gascoigne hiánya.Az angol válogatott Gazza – aki kalandregényszerű pályafutása során viselte a Newcastle, a Tottenham, a Lazio, a Rangers, a Middlesbrough, az Everton, legutóbb pedig az angol másodosztályú Burnley mezét – szerdán utazott el a tengerentúlra. Méghozzá csordultig a boldogságtól, legalábbis menedzsere, Ian Elliott szíves közlése szerint. "Mindig is szeretett volna az Államokban játszani, az ottani labdarúgás tökéletes lesz a számára” – hangoztatta Elliott, hozzátéve, hogy védencének szüksége lesz néhány hétre a megfelelő kondíció eléréséhez, de bízik benne, hogy a szezon hátralévő találkozóin is szóhoz juthat még. Az érintett a tervek szerint a következő egy hét alatt megnézi majd az együttes egy meccsét, részt vesz két-három edzésen, és csak utána dönt arról, valóban az amerikai fővárosban képzeli-e el a jövőt. Vagyis az ügylet még korántsem biztos.Érdekes módon egyébként az ingyen igazolható fenegyerekre földije, a szintén Newcastle-ban született Ray Hudson vetett szemet, még akkor, amikor az (azóta megszűnt) Miami Fusion trénere volt, ám jelenleg természetesen a DC United edzőjeként tevékenykedik. A BBC-nek adott terjedelmes interjújában hosszan beszélt arról, szerinte milyen helyzetben lesz Gascoigne Amerikában. "Úgy vettem észre, kifejezetten lelkes. Nagy hatással volt rá az amerikai válogatott vébészereplése, borzasztóan szeretne újra örömet találni a futballban, egyúttal pedig kikerülni az őt körülvevő bulvárhisztériából. Errefelé a neve szinte teljesen ismeretlen, ami szerintem megkönnyíti majd számára a beilleszkedést. Amikor George Best az 1970-es években az Egyesült Államokba szerződött, ugyanilyen helyzetben volt, és nem tudott betelni a anonimitással, valamint az ebből adódó nyugalommal” – ecsetelte a Gascoigne-ra váró gyönyöröket Hudson.Nem mindenki látja viszont ilyen rózsásnak Gazza jövőjét. A West Ham és a Manchester City egykori középpályása, Ian Bishop azt üzente neki a sajtón keresztül, "olvassa el a szerződését többször, és ne ugorja át az apró betűs részeket”, különben csúnyán megjárhatja, mivel az MLS-ben gyerekcipőben jár az érdekvédelem, nincs is játékos-szakszervezet. A 37 éves Bishop éppen a már említett Miami labdarúgója volt, amikor a rendre üres lelátók előtt játszó floridai klub beadta a kulcsot, s azóta – állítása szerint a játékjogát birtokló liga furcsa rendelkezései, kikötései miatt – nem talál csapatot magának Amerikában, jelenleg a walesi Barry Townnál állomásozik.
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
12 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
36 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
45 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 1–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
1 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik