Eltiltották Marco Pantanit

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.06.17. 22:17
Címkék
Pantani talán befejezi a pályafutását (Fotó: Afp)
Pantani talán befejezi a pályafutását (Fotó: Afp)
Pantani talán befejezi a pályafutását (Fotó: Afp)
Pantani talán befejezi a pályafutását (Fotó: Afp)
Pantani talán befejezi a pályafutását (Fotó: Afp)
Pantani talán befejezi a pályafutását (Fotó: Afp)
Marco Pantanit a tiltott anyagok közé tartozó inzulin használata miatt nyolc hónapos eltiltásra büntette az Olasz Kerékpáros-szövetség fegyelmi bizottsága. Mint ismeretes, a doppingszert a tavalyi Giro d'Italia montecatini szakaszán tartott razzia során találták a "Kalóz” becenévre hallgató kerekes szállodai szobájában, bár Pantani mindvégig tagadta, hogy köze lenne az ampullához.
A szövetség viszont másként gondolta, olyannyira, hogy "halmazati büntetésül” Pantani 3000 svájci frankos, csapata, a Mercatone Uno pedig 5000 svájci frankos pénzbírságot kapott. (Ezen a ponton csak azt nem lehet megérteni, hogy miért kellett több mint egy évet késlekedni az ítélet meghozatalával, lehetővé téve például, hogy Pantani elindulhasson a 2002-es Girón is.) "Mindenképpen fellebbezünk, mert semmi sem bizonyítja Marco bűnösségét, egy ilyen megalapozatlan ítélet büntetőügyben sohasem születhetett volna meg” – jelentette ki Veniero Accreman, Pantani új ügyvédje. Az első olasz kommentárok szerint egyébként könnyen elképzelhető, hogy ez az ítélet – amelynek értelmében Marco 2003 február közepéig nem versenyezhet – azt jelenti, hogy a 32 éves Pantani befejezi a pályafutását.
82. Katalán körverseny
(kiemelt kategória, Spanyolország)
1. szakasz, Sant Jaume d'Enveja-Deltebre (30.9 km, csapat-idôfutam): 1. US Postal (amerikai) 34:36, 2. ONCE (spanyol) 3 mp h., 3 Mapei-Quick Step (olasz) 10 mp h. Az összetettben: 1. Tom Boonen (belga, US Postal) 34:36, 2. Hincapie (amerikai, US Postal) a. i., 3. Barry (kanadai, US Postal) a. i., ...19. Bodrogi László (magyar, Mapei-Quick Step) 10 mp h.
A szövetség fegyelmi bizottsága egyéb döntéseket is hozott: Fabio Sacchit felmentette a doppingolás vádja alól, Antonio Varriale és Domenico Romano esetében meghosszabbította a versenyzői jog felfüggesztését, míg megerősítette Alberto Elli hat hónapos eltiltását.
Ez a hét két kiemelt kategóriás verseny jegyében telik majd el. A spanyol csapatok zöme a hétfőn elkezdődött Katalán, míg a többiek a kedden rajtoló Svájci körversenyen állnak rajthoz, valamennyien azért, hogy minél jobban felkészüljenek a Tour de France-ra.
A spanyol viadal első etapja egy 30 kilométeres csapatidőfutam volt, amelyen a harmadik helyet szerezte meg Bodrogi László csapata, a Mapei-Quick Step. A leggyorsabban Lance Armstrong alakulata, a US Postal versenyzői tekertek, míg a cronóban hagyományosan jól szereplő spanyol ONCE – mindössze három másodperces hátránnyal – a második lett.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
59 perce

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
1 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
1 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
1 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik