Válogatott: Styles márciusban debütál – Angliában tényként kezelik

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 07:44
null
A The Sun exkluzív anyagban számolt be Callum Styles lehetséges debütálásáról (Fotó: thesun.co.uk)
Az elmúlt hetekben a Nemzeti Sport is több cikkben foglalkozott az angol másodosztályú Barnsley magyar származású középpályásával, Callum Stylesszal, akiről a The Sun azt írja, márciusban debütál a magyar válogatottban, miután nemrég magyar állampolgár lett.

A The Sun cikke szerint Callum Styles is ott lesz a magyar válogatott márciusi keretében (március 14-én várható a kerethirdetés) a szerbek és az északírek elleni felkészülési mérkőzéseken.

A lap saját forrásai alapján arról számol be, hogy az angol születésű, de nagymamája révén magyar származású, 21 éves középpályás az elmúlt hónapokban, a színfalak mögött azon dolgozott, hogy magyar állampolgárságot szerezzen, és miután ez sikerült, márciusban pályára is léphet a magyar nemzeti csapatban. (Más kérdés, hogy az állampolgárság önmagában még nem elegendő feltétele a válogatottságnak, de ha az egyik nagyszülője Magyarországon született, akkor a szabályok már lehetőséget adnak az egyszerűsített honosításra, illetve az országváltásra.)

A cikk röviden be is mutatja a játékos eddigi pályafutását, akit korábban szülővárosa, azaz „Bury Messijének” is neveztek. A szerző megjegyzi, a 2018 óta a Barnsley alkalmazásában álló középpályásra már eddig is több klub felfigyelt – a Blackburn Roverst, a Nottingham Forestet és a New York Red Bullst említi konkrétan –, de ez az év igazi áttörést hozhat számára, ha a magyar válogatottban júniusban pályára lép Anglia, Olaszország és Németország ellen is a Nemzetek Ligájában. Azt is hozzáteszi, mivel a magyar állampolgárság révén már EU-útlevele is van Stylesnak, a Brexit sem befolyásolhatja a pályafutását, az Európai Unión belül sehol nem számít majd légiósnak, ha esetleg úgy dönt, hogy elhagyja Angliát.

A Nemzeti Sport Online-on tavaly áprilisban írtunk először arról, hogy Styles magyar válogatott lehet, majd néhány héttel ezelőttMarco Rossi szövetségi kapitány is arról beszélt, kész meghívni a nemzeti együttesbe a több poszton, a középpályán és akár szárnyvédőként is bevethető játékost.

A múlt héten részletes elemzésben mutattuk be Stylest, aki a napokban a Hull City ellen szerezte meg második bajnoki gólját ebben az idényben, ebben az évadban 31 angol másodosztályú meccsen két gólt szerzett. Pályafutása során pedig összesen 90-szer játszott a Championshipben, hét gól és öt gólpassz fűződik a nevéhez.

A tavalyi Eb-n is szerepelt Willi Orbán és Loic Nego, illetve Könyves Norbert után Styles lehet a következő olyan játékos Marco Rossi 2018 óta tartó kapitányi időszakában, aki úgy debütál a magyar válogatottban, hogy nem Magyarországon született.

A hírrel kapcsolatban kerestük a Magyar Labdarúgó-szövetséget is, a következő választ kaptuk:

„A válogatott keret összetételéről Marco Rossi szövetségi kapitány illetékes nyilatkozni, amit legközelebb március 14-én, a következő keret kihirdetésekor fog megtenni. ”

STYLES LEGUTÓBBI GÓLJA A HULL CITY ELLEN

AZ NSO VIDEÓS ELEMZÉSEI STYLES-RÓL

KÉPES IGAZI VESZÉLYT JELENTENI AZ ELLENFÉL KAPUJA ELŐTT – A JÁTÉKA LABDÁVAL

PÁRHARCOK ÉS SZERELÉSI KÍSÉRLETEK SOKASÁGA – LABDA NÉLKÜLI MOZGÁSOK

SZOBOSZLAI ÉS KALMÁR UTÁN EGY ÚJ „PONTRÚGÓ” – RÖGZÍTETT HELYZETEK

A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI PROGRAMJA – SZEPTEMBERIG

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 24.

MAGYARORSZÁG–Szerbia (Budapest, Puskás Aréna)
Március 29.
20.45: Észak–Írország–MAGYARORSZÁG (Belfast, Windsor Park)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik