Válogatott: megvan a montenegrói meccs játékvezetője

Vágólapra másolva!
2023.06.14. 11:11
null
Jesús Gil Manzano először vezet majd a magyar válogatottnak (Fotó: Getty Images)
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos Twitter-csatornája szerint a 39 éves spanyol Jesús Gil Manzano lesz a szombat esti, Montenegró–Magyarország Eb-selejtező játékvezetője. Manzano munkáját honfitársai, Diego Barbero Sevilla és Ángel Nevado Rodríguez partjelzőként segítik, negyedik játékvezetőként José Luis Munuera Montero tüsténkedik majd a kispadok között.

A spanyol élvonalban 2012 bíráskodó, a FIFA keretbe két évvel később bekerülő Jesús Gil Manzano eddigi pályafutásáról sok mindent el lehet mondani, ám azt, hogy karrierje összekapcsolódott volna a magyar labdarúgással, nem igazán állíthatjuk. Manzano ugyanis eddig mindössze egyetlen olyan mérkőzésen bíráskodott, amelyen felnőtt magyar csapat érintett volt: ő vezette két évvel ezelőtt az FTC Slavia Praha elleni budapesti BL-selejtezőjét, amelyet a zöld-fehérek 2–0-ra megnyertek.

Az 1984-ben született sportember még 2018-ban azzal került be a hírekbe az FC Barcelona–Girona (2–2) spanyol bajnokit követően, hogy Lionel Messi nem fogott vele kezet, mert botrányosnak találta a működését.

Manzano számos európai kupamérkőzést vezetett, közreműködött a 2021-es Copa Americán is, ám Európa-bajnokságon és világbajnokságon sem fújhatta még a sípot.

A spanyol játékvezető – a Transfermarkt statisztikái alapján – eddigi pályafutása minden mérkőzését figyelembe véve átlagosan 5.4 sárga lapot osztott ki meccsenként, eddig 148 büntetőt ítélt, s 133 alkalommal nyúlt a piros laphoz.

A három nappal későbbi, kedd esti Litvánia elleni találkozó játékvezetőjét egyelőre még nem hozta nyilvánosságra az Európai Labdarúgó-szövetség.

 


 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A JÚNIUSI MECCSEKRE

KAPUSOK: Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE FC), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Baráth Péter (Ferencvárosi TC), Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kerkez Milos (AZ – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Callum Styles (Millwall – Anglia)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kalmár Zsolt (DAC 1904 – Szlovákia), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
Június 17., szombat

15.00: Litvánia–Bulgária
18.00: Montenegró–Magyarország
Szabadnapos: Szerbia

Június 20., kedd
20.45: Magyarország–Litvánia
20.45: Bulgária–Szerbia
Szabadnapos: Montenegró

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 2 2 4–0 +4 6
2. MAGYARORSZÁG 1 1 3–0 +3 3
3. Montenegró 2 1 1 1–2 –1 3
4. Litvánia 1 1 0–2 –2 0
5. Bulgária 2 2 0–4 –4 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik