Pór Károly
2022.09.28 15:16

NL: erre egész Európában csak Magyarország volt képes – itt a végeredmény!

Kedden befejeződtek a labdarúgó Nemzetek Ligája harmadik kiírásának csoportküzdelmei. Azzal, hogy Spanyolország legyőzte Portugáliát (és bejutott a négyes döntőbe), megelőzte a magyar válogatottat is, így a mieink a 8. helyen zárják a sorozatot. Tekintsük át a teljes végeredményt, és azt is, melyik csapat hány helyet rontott vagy javított az előző két kiíráshoz képest! Talán nem árulunk el nagy titkot, a legnagyobb előrelépést a magyar válogatott produkálta.

A magyar válogatott a 8. helyen zárt a Nemzetek Ligájában (Fotó: Árvai Károly)

 

 

 
Eb 2024: kialakult a selejtezők kalapbeosztása

Azzal, hogy Álvaro Morata kedden a 88. percben győztes gólt szerzett a portugálok ellen, Spanyolország az összesített Nemzetek Ligája-tabella (ami alapján majd az Eb-pótselejtezős helyek is kiosztásra kerülnek jövőre) 8. helyéről előreugrott az első négy helyezett közé – a portugálokat és a 7. helyen álló magyar válogatottat is megelőzte –, s csoportelsőként bejutott a sorozat jövő évi négyes döntőjébe. Így a csoportjában másodikként záró  magyar válogatott összetettben a 8. helyen végzett a 2022–2023-as kiírásában. A sorozat történetében három év alatt így is csapatunk produkálta a legnagyobb, 23 helyes előrelépést, hiszen 2019-ben a 31. helyen zárt. Ugyanakkor ha csak a második és a mostani kiírást nézzük, akkor is a mieink ugrották a legnagyobbat, a 20. helyről (B-liga) 12 pozíciót előrelépve a 8. helyre (A-ligába).

A többi európai válogatott az eltelt három évben még csak hasonló – mindkét évben legalább tízhelyes – előrelépésre sem volt képes, mint a mieink. Örményország, Izrael és Szlovénia produkált még, ha nem is ilyen léptékű, de jelentős fejlődést: az örmények a 45.-ről a 31. helyre jöttek előre két évad alatt, az izraeliek a 30.-ról a 17.-re (és idén feljutottak az A-ligába), a szlovénok a 38.-ról a 25.-re.

A legnagyobb visszaesést a teljes mezőnyt tekintve Szlovákia produkálta, a 2019-es 21. helyről 22 helyet rontva a 43. pozícióba zuhant vissza. Ha pedig csak a 2020–2021-es kiíráshoz viszonyítunk, akkor a svédeké a legnagyobb esés: a 14.-ről a 30.-ra léptek vissza (és kiestek a B-ligából).

Amennyiben az A-ligát nézzük, szembeötlő a címvédő franciák idei gyengélkedése, a legutóbbi 1. helyük után most majdnem kiestek a legmagasabb osztályból, az utolsó, 12. helyen maradtak bent. A mieinktől két vereséget szenvedő angolok pedig ki is estek. A négyes döntőbe jutott csapatok közül egyedül a horvátok nem szerepeltek korábban a legjobb négy között, a hollandok, az olaszok és a spanyolok egyszer-egyszer már igen.   

 A NEMZETEK LIGÁJA 2022–2023-AS VÉGEREDMÉNYE A CSOPORTKÖR UTÁN


Javítás (+)/rontás (-) 2020–2021-hez képest+/- 2018–2019-hez képest
1–4. Hollandia +2 (minimum) – (nem változott)
1–4. Horvátország +8 (min.) +5 (min.)
1–4. Spanyolország +3 (min.)
1–4. Olaszország +4 (min.)
  5.  Dánia +2 +10
  6. Portugália -1 -5
  7. Belgium -3 -2
  8. Magyarország +12 +23
  9. Svájc +2 -5
10. Németország -2 +1
11. Lengyelország -1 -1
12. Franciaország -11 -6
13. Ausztria +5 +5
14. Csehország +5 +6
15. Anglia -6 -12
16. Wales +1 +3
17. Izrael +8 +13
18. Bosznia-Hercegovina -3 -5
19. Szerbia +8 +8
20. Skócia +3 +5
21. Finnország +7
22. Ukrajna -9 -8
23. Izland -7 -11
24. Norvégia -2 +2
25. Szlovénia +8 +13
26. Írország +2 -3
27. Albánia +8 +7
28. Montenegró +6 +7
29. Románia -3 +3
30. Svédország -16 -14
31. Örményország +5 +14
32. Oroszország* -8 -15
33. Grúzia +9 +7
34. Görögország +3 +1
35. Törökország -6 -13
36. Kazahsztán +9 +11
37.  Luxemburg +2 +7
38. Azerbajdzsán +5 +8
39. Koszovó +5 +3
40. Bulgária -9 -11
41. Feröer +9 +9
42. Észak-Macedónia -2 -1
43.  Szlovákia -13 -22
44. Észak-Írország -12 -20
45. Ciprus +1 -9
46. Fehéroroszország -8 -3
47. Litvánia -6 -8
48. Gibraltár +1 +1
49. Észtország -2 -12
50. Lettország +3 +1
51. Moldova -3 -3
52. Málta +2
53. Andorra +2
54. San Marino +1
55. Liechtenstein -4 -3

A 1–4. helyezettek a jövő júniusi négyes fináléban döntenek a végső helyezésekről. Az orosz válogatott az ország csapatait sújtó UEFA-eltiltás miatt játék nélkül végzett a 32. helyen. 

FELJUTÓK
A-ligába:
Skócia, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia
B-ligába: Törökország, Görögország, Kazahsztán, Grúzia
C-ligába: Lettország, Észtország

KIESŐK
A-ligából:
Ausztria, Csehország, Anglia, Wales
B-ligából: Örményország, Oroszország, Románia, Svédország
C-ligából: Gibraltár–Ciprus és Litvánia–Fehéroroszország meccseket rendeznek a bennmaradásért (2024. márciusában)

AZ EGYES LIGÁK VÉGEREDMÉNYEI, CSOPORTONKÉNT
A-LIGA
B-LIGA
C-LIGA
D-LIGA

2022.11.27 08:24:14

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Nádas Ödön bátor volt, de a csapatból hiányzott a szív, a lélek.

2022.11.25 17:39:00

Magyar válogatott nemzetisport.hu

A Dunaszerdahely középpályása 596 nap válogatottbeli kihagyás után elszántabb, mint valaha.

2022.11.25 19:47:07

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az utóbbi hetek, napok a búcsú jegyében teltek, Mészölytől örökre, Dzsudzsák és Szalai esetében csak a válogatottól. A lényeg az, hogy megint van, aki továbbadja a lángot, s van, aki átveszi.

2022.11.25 19:44:57

Magyar válogatott nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Lenyűgöző, ahogy a játékosok a labdához érnek, ütemre lelnek, passzolnak, megelőznek.

2022.11.25 00:11:58

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. November 25., a Magyar labdarúgás napja. Annak, aki igazi híve a futballnak, minden nap ünnep, amikor meccs van. Emlékszem, ha fölmentem egy stadion lépcsőjén, megálltam, megláttam a zöld gyepet, már kisgyerekként is lett bennem valami le nem írható, semmi máshoz nem hasonlítható emelkedettség.