Hajnal nem játszhat pénteken a hollandok ellen, Koltai a keretben

2011.03.21. 12:15
null
Budapesten Hajnal nélkül kell játszania a válogatottnak Hollandia ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, Hajnal Tamás nagy valószínűséggel kihagyja a Hollandia elleni pénteki Európa-bajnoki selejtezőt, ezért az eddigi vésztartalékot, a győri Koltai Tamást behívta a keretbe a kapitány.

 

KOLTAI: AZ IS ÖRÖM, HOGY ITT LEHETEK

„Nagyon örülök a lehetőségnek, persze annak nem, hogy Hajnal Tamás megsérült" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Koltai Tamás. – Azt, hogy milyen szerepet kaphatok csak a kapitány mondhatja meg, de szívesen vagyok itt a csapattal Telkiben, nekem már az is nagy megtiszteltetés, hogy egyáltalán itt lehetek"

Hajnal Tamás nem játszhat a Hollandia elleni pénteki Európa-bajnoki selejtezőn. Ezt Egervári Sándor szövetségi kapitány mondta a Telkiben rendezett sajtóbeszélgetésen. A VfB Stuttgart középpályása a jövő keddi, hollandiai „visszavágón" ellenben már minden bizonnyal pályára léphet.

A januárban a Dortmundtól szerződtetett magyar középpályás combizomhúzódással bajlódik, emiatt ki kellett hagynia a stuttgartiak hétvégi bajnokiját. Most pedig kiderült, hogy a hazai, Hollandia elleni Eb-selejtezőn sem játszhat.

Egervári Hajnal sérülése miatt a Győri ETO középpályását, Koltai Tamást hívta be a keretbe. A futballista eredetileg biztonsági tartalékja volt a válogatottnak.

Korábban már megírtuk, hogy Dzsudzsák Balázs is sérüléssel bajlódik, ami miatt bizonytalanná vált játéka a világbajnoki ezüstérmes ellen. Mára azonban kiderült, hogy a PSV légiósa ott lehet a pénteken 20.30-kor kezdődő mérkőzésen.

A MAGYAROK HOLLANDIA ELLENI KERETE
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Fülöp Márton (Ipswich Town), Király Gábor (1860 München)
Védők: Juhász Roland (Anderlecht), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Lázár Pál (Videoton), Lipták Zoltán (Videoton), Pintér Ádám (Zaragoza), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Czvitkovics Péter (Debreceni VSC), Dzsudzsák Balázs (PSV), Elek Ákos (Videoton), Gera Zoltán (Fulham), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Koman Vladimir (Sampdoria), Vadócz Krisztián (Osasuna), Varga József (Debreceni VSC), Koltai Tamás (Győri ETO)
Támadók: Priskin Tamás (Ipswich Town), Rudolf Gergely (Bari), Tököli Attila (Kecskeméti TE)

 

Legfrissebb hírek

Büntetőt hibázott, majd egy távoli lövéssel megszerezte a vezetést a Kisvárda az FTC ellen

Labdarúgó NB I
10 perce

Szumó-vb: két magyar ezüst és egy bronz a felnőttek között, világbajnoki cím utánpótlásban

Egyéb egyéni
16 perce

Hosszabbításban győzte le az FTC a Klagenfurtot az osztrák hokiligában

Jégkorong
30 perce

Női kézi BL: a norvég Sola nyolc góllal nyert Bukarestben

Kézilabda
34 perce

Redzic megszerezte az első bajnoki gólját az idényben

Légiósok
50 perce

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
1 órája

Női röplabda: a Veszprém otthonában győzött a Vasas

Röplabda
1 órája

Kontinentális Kupa: nem jutott tovább a Budapest Jégkorong Akadémia

Jégkorong
1 órája