Rossi és a lényeg – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 23:11

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szerdai közleménye, valamint Marco Rossi közösségi médiás bejegyzése természetszerűleg összecseng: a válogatott szövetségi kapitánya a posztján marad. Oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló! – citálhatnánk ezredszer a Csupasz pisztoly című remek holly­woodi paródia egyik klasszikus mondatát, ha olyan jó kedvünk lenne, de nincs. Mondjuk annyira rossz se, épp, mint amilyen egy csoportkörben befejezett Európa-bajnokság, két vereség és egy győzelem után lehet.

Jómagam még a skótok elleni, Varga Barnabás horrorsérülésével terhelt, az utolsó pillanatban hősiesen megnyert mérkőzés előtt írt publicisztikámban jeleztem (Marco és Gino, 2024. 6. 22.): a pályán és a pálya mellett elkövetett hibák ide vagy oda, ne öntsük ki a fürdővízzel együtt a gyereket is az ablakon. Ezt a véleményemet az utolsó csoportmeccs megerősítette, s az azóta felszínre kerülő információk, helyszíni hírek, pletykák legfeljebb árnyalták. Mivel néhány hőzöngő komment kivételével – amelyeket Rossi mesterrel ellentétben, még ha személyesen rám is vonatkoznának, nem veszek a szívemre, s ezt tudom javasolni neki is – senki sem kívánta a szakvezető vérét, ezért fogalmazhatok úgy, a legjobb megoldás valósult meg azzal, hogy folytatja a munkáját.

Ettől persze még ne menjünk el szó nélkül a közvélemény előtt már ismert, látott és tapasztalt, valamint az öltözőn belül maradó problémák mellett. Utóbbiak sem zavarnak különösebben, nincs az a közösség, amelyiknél mindig minden rendben, mindig minden egyértelmű, s mindig minden a nyilvánosság elé kerül. Az viszont zavarna, ha ezek megoldatlanok maradnának, aláásnák a csapat kohézióját, és ezzel közvetve kihatnának az eredményességre, valamint a válogatott nehezen kivívott (visszaszerzett) pozitív társadalmi beágyazottságára.

Marco Rossi bejegyzését elégedetten olvastam, nem mintha minden szavával, állításával egyetértettem volna, mert például szerintem ott is ellenséget lát, ahol nincs, ám nyilván ő sem ért egyet az én írásom minden szavával. Viszont a lényeget tekintve, idézve a Nélküled című kultikus számot, avagy a válogatott találkozóin is felcsendülő, a magyarság egységét jelképező alternatív himnuszt, „egyet mondunk, s egyet gondolunk”. Mármint hogy maradjon és folytassa, az Eb tanulságainak szigorú és őszinte levonásával.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!  

 

 

Legfrissebb hírek

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

Marco Rossi: Egy éve küzdünk ezzel a problémával, bízom benne, hogy hamarosan megfordul a szerencsénk

Magyar válogatott
2025.06.13. 14:21

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55
Ezek is érdekelhetik