Csapat, család egyre megy

- Elképzelem, amint az elmúlt három napban, amelyet kisfiával Svájcban töltött, járták a boltokat, vásárolt neki ezt, azt, de közben már azon törte a fejét, hogy a gyermeke mellett mivel lepje meg Szlovákiát.
- Valahogy így volt… - bújt elő egyszerre az apa és a szövetségi kapitány Lothar Matthäusból. - Meglehet, egyesek úgy vannak vele, a thaiföldi túrán lejátszandó két mérkőzés csupán felkészülési meccsnek számít, én azonban azt vallom: a magyar válogatottnak kizárólag fontos, tétre menő összecsapásai vannak. Így a szlovákokkal vívandó keddi találkozónak, majd a csütörtöki helyosztónak ugyanakkora lendülettel és lelkesedéssel kell majd nekimenni, mint a március végi, Bulgária elleni világbajnoki selejtezőnek.
- Az még a jövő zenéje, ami viszont az idei produkciót illeti: az eddig tizenhárom meccsen pályára lépő nemzeti együttes mérlege jobb az ötvenszázalékosnál. Tehát pozitív az összkép?
- Ami a magyar labdarúgásban történt, az a pozitív. Sorolok néhány nevet: Torghelle Sándor, Huszti Szabolcs, Rósa Dénes, Hajnal Tamás, Stark Péter; legyünk őszinték, az MTK, a Sopron, a Ferencváros vagy a Győr szurkolóin kívül ki ismerte őket igazán? De említhettem volna még tíz játékost, aki lehetőséget kapott a válogatottban, és tessék, közülük mára öten-hatan fix embernek számítanak az együttesben. De mondok még valamit: az is feltétlenül a pozitívumok közé tartozik, hogy Torghelle Sándoron kívül Gera Zoltán is Angliába szerződött. Mert azt ne feledjük, hogy ha a két futballista eladásából nem folyt volna be pénz, ráadásul nem kevés pénz az MTK, illetve a Fradi számlájára, akkor most mindkét klub anyagi gondokkal küszködne. Az eredményekre visszatérve: természetesen minden mérkőzés előtt az volt a célunk, hogy a lefújást követően nekünk gratuláljanak.

A sikernek örüljünk, és ne búslakodjunk

- Ez hétszer összejött, hatszor azonban nem.
- Ha azt nézzük, hogy kiket győztünk le, akkor azért van okunk a büszkeségre. Hiszen - többek között - megvertük az Európa-bajnoki résztvevő Németországot és Lettországot, aztán nyertünk az Ázsia-első Japán ellen, miként két vállra fektettük Skóciát is. Oké, tudom, akadtak vereségeink is, de azt nem hinném, hogy a svédek, a horvátok vagy éppen a brazilok elleni fiaskó miatt szégyenkeznünk kellene. Különben is a fejlődésre kizárólag akkor van esélyünk, ha nálunk erősebb riválisokkal találkozunk, mert leköthetünk mi meccseket, mondjuk, San Marinóval és Haitival is, azokból a párharcokból aligha tanulnánk.
- Ez rendben van, csakhogy lassan már a leckét kellene felmondani. Végtére is négy kör már lement a világbajnoki-selejtezőkből.
- És? Van esélyünk a továbbjutásra, nem? Az persze túlzás lenne a részemről, ha kijelenteném, a nyolcas számú csoport favoritja a magyar válogatott, ugyanakkor én leszek az utolsó, aki feladja a harcot. ---- - Ajjaj, már megint a harc…
- A debreceni vezetőkkel folytatott vitámra céloz?
- A héten ez vitte el a pálmát.
- Csupán ismételni tudom magam: felfoghatatlan a számomra, hogy az egyesület irányítói miért csak a DVSC-re gondolnak, miért nem veszik figyelembe a válogatott, sőt a válogatottba meghívott debreceni játékosok érdekeit. Miért hagyják figyelmen kívül azt a számukra sem elhanyagolható tényezőt, hogy a nemzeti együttesben szereplő labdarúgókat jóval több pénzért tudják értékesíteni? Miért nem akarnak nekem segíteni? Amúgy az elmúlt napokban az volt az érzésem, akik igazán tudnának segíteni, azok inkább a hallgatást választották…
- Olyan érzése nem volt, hogy köszönöm, ebből elég?
- Még hogy én feladjam? Soha! Inkább szembeszállok mindenkivel!
- Nem jutott még eszébe, hogy reménytelen küzdelmet folytat?
- Ez még nem. Az ellenben már igen, hogy előbb-utóbb az összefogás jellemzi majd a magyar focit. Higgyék el nekem, nagyon szépen kérem, hogy ha a ligától kezdve a szövetségen keresztül az edzőkön és a futballistákon át mindenki a tudása legjavát nyújtja, akkor igenis célba érhetünk. De ha azt akarjuk, hogy tízszer annyit érjen a labdarúgásunk, akkor tízszer annyit kell dolgozni. Nincs olyan, hogy a téli szünetben egy játékos négy-öt hétig nem csinál semmit, csak lazsál, nincs olyan, hogy egy labdarúgó később csatlakozik a fontos összecsapásra készülő kerethez, és nincs olyan, hogy egy futballista azért teljesít gyengébben, mert szinte máson sem jár a feje, minthogy hol folytassa pályafutását. Ja, és azt is készpénznek vehetik, hogy a tesztelés ideje a thaiföldi túrával lejár. A Király-kupáról hazatérve összeállítom azt a huszonnyolcas keretet, amelyben a szerintem legjobbak kapnak helyet, s onnantól fogva csakis azok kerülhetnek be az elitbe, akik heteken át kimagasló formában teljesítenek.
- Akadnak már bérelt helyek a csapatában?
- Neveket hadd ne mondjak, ám aki figyelmesen megnézi, hogy ki hány mérkőzésen jutott szóhoz nálam, annak, hozzám hasonlóan, már van miből kiindulnia. Illetve mégis említek neveket: a most még sérült Kenesei Krisztiánra, Lisztes Krisztiánra, Pető Tamásra vagy Böőr Zoltánra feltétlenül számítok.
- No, és Szabics Imrére?
- Természetesen rá is. Azért mert Máltára nem vittem magammal, még nem került ki a válogatottból. Szurkolok neki, hogy ismét úgy teljesítsen, mint amikor Stuttgartba igazolt. S ha már a támadósornál tartunk, még egy megjegyzés: noha korábban úgy fogalmaztam, sokakat boldoggá tett Torghelle Sándor angliai szerződése, e helyütt annyiban javítanom kell magamat, hogy ennek most fizetjük meg az árát. A három hónapja még sztárként ünnepelt csatárnak ugyanis jobbára csak a tribünön jut hely ezekben a hetekben, ez pedig sem neki, sem a válogatottnak nem használ.
- Másszóval korai volt ez a lépés?
- Inkább nagy. Félreértés ne essék, erről nem Torghelle tehet, hanem azok, akik azt sulykolták belé, hogy ha törik, ha szakad, mennie kell… Hozzáfűzném, nem féltem Sándort, van benne akkora akarat, valamint alázat a futball iránt, hogy idővel beverekedje magát a csapatba.

A nagy menetelés a tavasszal kezdődik
- Ami mindennél jobban számít: négy vébéselejtezőből hat pontja van a válogatottnak. Ez, figyelembe véve az együttes erejét, sok vagy kevés?
- Reális. Az viszont nyilvánvaló, hogy a hátralevő meccseinken már nemigen hibázhatunk. A menetelést mindenesetre megkezdhetjük a bolgárok ellen, és ami engem illet, biztos vagyok a győzelmünkben.
- Csodálkoztam volna, ha nem ezt mondja.
- Én hiszek a csapatban. És boldoggá tenne, ha mások sem kételkednének bennünk. ---- Amióta Lothar Matthäus átvette a magyar labdarúgó-válogatott irányítását, az együttes 13 mérkőzést játszott. Alábbiakban azt néztük meg, ki hány meccsen kapott lehetőséget a szakvezetőtől. Az például mindjárt kiderült, hogy a kapitány a csapat kapitányában bízik leginkább: Gera Zoltán az összes találkozón szóhoz jutott. Érdekes, hogy bár Kuttor Attila gólt is szerzett abban a 45 percben, amelyet Japán ellen a gyepen töltött, a Matthäus-érában megragadt az egy válogatottságnál…

13: Gera Zoltán
11: Stark Péter, Torghelle Sándor
10: Bodnár László
8: Juhász Roland, Molnár Balázs
7: Bodor Boldizsár, Gyepes Gábor, Huszti Szabolcs, Kovács Péter, Tóth Balázs
6: Király Gábor, Simek Péter, Szabics Imre, Rósa Dénes
5: Lőw Zsolt, Kenesei Krisztián, Pető Zoltán, Tóth András
4: Fehér Csaba, Komlósi Ádám
3: Babos Gábor, Böjte Attila, Dárdai Pál, Dvéri Zsolt, Lendvai Miklós, Leandro, Szélesi Zoltán
2: Dragóner Attila, Farkas Balázs, Hajnal Tamás, Hercegfalvi Zoltán, Kovács Zoltán, Lipcsei Péter, Lisztes Krisztián, Sebők József, Tököli Attila, Vlaszák Géza
1: Füzi Ákos, Kiss Zoltán, Kuttor Attila, Németh Norbert, Polonkai Attila, Szűcs Lajos, Tóth Mihály, Végh Zoltán, Waltner Róbert