Hiába a sok helyzet, ha mindegyik kimarad

2004.02.21. 22:12
Címkék
Nos, Molnár Balázs szakmai értékelése után nézzük, hogy a sajtóhelyről, a meccset tudósító szemszögéből miképpen festett a mérkőzés, pontosabban, hogy teljesített a legjobbnak tartott tizenegy.
A románok elleni kezdőcsapatból az újonc kapus, Vlaszák Géza alighanem szebb bemutatkozásról álmodott, bár a kapott gólokról nem igazán tehetett – Dorin Mihut bombája láthatóan meglepte… A védelemben Komlósi Ádám két szép csellel hívta fel magára a figyelmet, ám inkább a dinamikus, mintsem a trükkös futballt várják tőle. Dragóner Attila többször is kiszolgáltatott helyzetbe került, Pető Zoltán pedig kissé bizonytalannak tűnt ezen a mérkőzésen, meglehet, sérülése is akadályozta a játékban. A középpályán Simek Péter nyújtotta a legjobb teljesítményt, igaz, egy-két hibája is akadt. Tóth Balázs rengeteg labdát adott el, Lendvai Miklós akart, de néha görcsös volt, míg Lőw Zsolt keveset volt játékban, mivel nem kapott elég labdát a társaktól. A csapat legjobbja a csatárok mögött játszó Gera Zoltán volt, kár, hogy nem akadtak társai. A támadók közül Kovács Péter sokkal jobb produkciót nyújtott az első, örmények elleni mérkőzésen, ezúttal teljesen észrevétlen maradt. Tököli Attila sokat és veszélyesen mozgott, többször is helyzetbe került, azonban lehetőségeit, köztük a tizenegyest is elpuskázta.
Legfrissebb hírek

Bízzuk Rossira! — Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
41 perce

Valter és a büszkeségünk – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
41 perce

Keddi sportműsor: BL-nyolcaddöntő; utolsó vb-selejtezőjét játssza a magyar női kosárválogatott

Minden más foci
58 perce

Makreckis: Egy álmom válna valóra a nyolc közé jutással; Per Johansson: Előbb győzzük le a Fradit, utána számolgatunk

E-újság
1 órája

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
1 órája

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2 órája

A Nyíregyháza hat gólt vágott az alapszakaszgyőztes Veszprémnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik