Olimpia: Túl sok jót nem tudok mondani szakmailag - Kemény

2012.08.10. 21:02
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10–9-re győzött az ausztrálok elleni helyosztón, de a mieink nem voltak túl elégedettek a siker után. Kemény Dénes szerint érthető okokból nem sikerült kellően felpörögnünk.

„Szakmailag túl sok jót nem tudok elmondani erről a meccsről, de aki volt már hasonló szituációban, mint mi, az tudja, milyen nehéz most nekünk. Nem sikerült annyira felpörögnünk, amennyire egy olimpiai bármelyik mérkőzésén szükséges, de aki ezt nem érti meg, az a labdát a kockától sem tudja megkülönböztetni. Az egyetlen reményem arra, hogy küzdeni fogunk, az volt, hogy az ausztrálok verekedős stílusa kicsit felpaprikázza a társaságot, és legalább ez felszítja a tüzet, így is lett" – értékelte a meccset Kemény Dénes a Nemzeti Sportnak.Kemény Dénes a Nemzeti Sportnak.

Hosnyánszky Norbert: „Nincs bennem különösebb öröm, hoztuk a kötelezőt, de legalább a végén megmutattuk, hogy van szívünk. Annyira mélyen vagyunk, amennyire csak lehetséges, de küzdünk, ahogy tudunk, és megpróbáljuk megszerezni az ötödik helyet. Nem ide készültünk, de az öt még mindig jobb, mint a hét..."

Nagy Viktor: „A meccs tökéletesen tükrözte a csapat lelkivilágát. Bár jól kezdtünk, aztán találtak néhány gólt az ausztrálok, és ettől erőre kaptak. Felvállaltak egy verekedős vízilabdát, azzal akartak legyőzni minket, és ez kicsit megzavarta a csapatot, de aztán összeszedtük magunkat. Az emberelőnyöket nem értékesítettük valami jó százalékkal, de ez ilyen lelkiállapotban természetes is, az előny akkor megy jól, ha a csapat is rendben van."

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
4 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
5 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
5 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
6 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
6 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
6 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
6 órája