A Dream Team esélyt sem adott Argentínának

Vágólapra másolva!
2012.08.10. 23:42
null
Bryant (szemben) 13 ponttal zárt (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Egyesült Államok együttese lesz Spanyolország ellenfele a londoni olimpia férfi kosárlabdatornájának a döntőjében, miután 109–83-ra legyőzte Argentínát.

 

Az Egyesült Államok előtt Argentína volt az utolsó akadály a döntőbe vezető úton, és bár természetesen a Dream Team számított esélyesnek, azt mindenki sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga a dél-amerikaiakkal.

Luis Scola kosarával Argentína szerzett vezetést, majd az ő duplájával lett 4–3 is, de ez volt az utolsó alkalom, hogy a dél-amerikaiak vezettek a mérkőzésen. Az első negyedben Kobe Bryant villogott, 18–6-os amerikai vezetés után azonban hét argentin pont következett, az amerikaiak végül 24–19-es vezetéssel zárták a negyedet.

A második felvonás elején is maradt nagyjából ez a különbség, ám utána LeBron James megrázta magát, és rövid idő alatt nyolc pontot dobott, ezzel kicsit elment a Team USA. A dudaszó pillanatában Manu Ginóbili egy triplával 47–40-re alakította az eredményt.

A harmadik negyedben Ginóbili ott folytatta, ahol abbahagyta, egy triplával nyitott, de ennél a négy pontnál közelebb nem tudott jönni az argentin gárda. Sőt ez ébresztőt fújt az amerikaiaknak, akik a játékrész feléhez érve megint összekapták magukat, és James kosaraival már újra tíz pont felett volt a különbség (64–51). Az utolsó felvonáshoz 74–57-es amerikai vezetéssel érkeztek a csapatok, James már 18 pontnál járt, akárcsak a másik oldalon Ginóbili.

Az utolsó tíz percben belekezdtek az amerikaiak, Russell Westbrook és Carmelo Anthony is elhelyezett egy-egy triplát, így gyorsan huszonötre nőtt a különbség (82–57), igaz, a másik oldalról is érkezett egy hármas Facundo Campazzo révén. Anthony újabb hármasa után 93–64-re elhúztak az amerikaiak, időt is kértek az argentinok.

Az utolsó másodpercekben is potyogtak a hármasok, az amerikaiak sikerét egy percig sem fenyegette veszély. Anthonyék 109–83-ra nyertek, és Spanyolországgal játszanak a döntőben. A meccs legeredményesebb játékosa a 19 pontig jutó Kevin Durant lett, James és Anthony egyformán 18-cal zárt, csakúgy, mint a másik oldalon Ginóbili.

OLIMPIA 2012 – FÉRFI KOSÁRLABDA
ELŐDÖNTŐ
Egyesült Államok–Argentína
109–83
Legfrissebb hírek

Wolfsburgban is nyert, sorozatban öt sikernél jár a Dortmund

Német labdarúgás
1 perce

Gyorskorcsolyázásban született meg a hazaiak első aranyérme

Téli olimpia 2026
4 perce

Fontos fehérvári siker, a Videoton egy góllal legyőzte az Ajkát

Labdarúgó NB II
42 perce

NB I: Ferencvárosi TC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
45 perce

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánói-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
47 perce

Bárány Donát a 100. NB I-es meccsén győztes gólt szerzett a Paks ellen

Labdarúgó NB I
53 perce

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Női kézi BL: DVSC–Borussia Dortmund

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik